2p

A Magyar Nemzeti Bank tovább halad a márciusban meghirdetett kiadáscsökkentési és takarékossági program útján - írja közleményében az intézmény.

Átszervezéssel, feladatkörök átcsoportosításával, munkafolyamatok hatékonyabbá tételével újabb költségcsökkentést ért el az MNB. A jegybank a költségek minimalizálása érdekében hajtotta végre a szükséges átszervezéseket, emiatt ugyanakkor az MNB néhány munkatársától kénytelen volt megválni. Az átszervezés eredményeként a Kommunikációs Igazgatóság megszűnt, feladatköreit a kommunikációs főosztály veszi át. A Kommunikációs Igazgatóság megszűnésével Simon András  kommunikációs igazgatói pozíciója is megszűnt. Simon András közös megegyezéssel távozott a Magyar Nemzeti Banktól.

A Magyar Nemzeti Bank továbbra is elkötelezett a március elején meghirdetett költségcsökkentési program végrehajtása mellett és két éven belül megvalósítja a takarékossági programot. Az intézkedések eredményeként két év alatt ötödével csökkennek majd a jegybank üzemeltetési költségei, ezen belül 25 százalékkal mérséklődik az Állami Számvevőszék által magasnak minősített prémium és bónuszalap.

Eddig a költségcsökkentő intézkedések érdekében az igazgatóság több felesleges külső tanácsadói szerződés felmondásáról döntött. A jegybank új vezetése leállította az eddigi kiszervezéseket, valamint több más indokolatlan, a működéshez kapcsolódó kiadást szüntetett meg. Az MNB vezetése emellett megkezdte a bérstruktúra átalakítását is a gazdaságosabb működés érdekében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!