2p

Átalakított formában, de jövőre is folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp), várhatóan kétszer 300 milliárd forintos keretösszeggel - értesült a Magyar Idők.

Mint a lap keddi számában írják, a növekedési hitelprogram kivezető fázisba lép, így kevesebb pénz áll majd a bankok rendelkezésére. A jegybank ezzel is azt igyekszik elősegíteni, hogy folyamatosan visszaállhasson a rend, és piaci alapon nőhessen tovább a vállalati hitelezés.

A jövőre rendelkezésre álló keret egyik része forint, a másik pedig egy devizaalapú elemből állhat. Utóbbi konstrukció lényege, hogy a jegybank forintot ad a banknak, majd devizacserét hajt végre, így a bank végül is devizával fog rendelkezni. Ezt a devizát a hitelintézetek azoknak a kis- és közepes cégeknek adhatják, amelyek természetes fedezettel, azaz devizabevétellel rendelkeznek.

Az idei kétszer 500 milliárd forintos keret - ami a "rendes" nhp-ból, illetve az nhp+ alprogramból átcsoportosított összegből áll össze - nagy része az idén várhatóan kimerül. Az nhp+ programnak nem lesz folytatása.

A lap értesülései szerint a jegybanknál úgy számolnak, hogy a mostani átalakítással le lehet zárni a 2013 nyarán indított programot. Az nhp harmadik, kivezető szakaszában a tervek szerint 2016 végéig lehet leszerződést kötni.

Az nhp fokozatos kivezetésén túl a jegybanktól a vállalati hitelezés élénkítése érdekében további lépések is várhatók. Erről az előzetes tájékoztatás szerint kedd délután számol be a nyilvánosságnak az MNB.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!