2p

Idén is van lehetőség arra, hogy a magánszemélyek személyi jövedelemadó-bevallását a munkáltató készítse el, ehhez azonban az erről szóló nyilatkozatot január végéig be kell nyújtani munkaadóknak - írja a Világgazdaság. Tavalyhoz képest változás, hogy akkor is nyilatkoznia kell az adózónak, ha nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

A munkáltató nem köteles eleget tenni az adózó kérésének, vagyis a vállalkozás nem kötelezhető a nyilatkozat befogadására.

Ha a munkaadó a visszautasítás mellett dönt, az elutasítás ténye mellett köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy fizetendő adójáról az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közreműködésével, egyszerűsített bevallás keretében is elszámolhat.

A jogszabály az adó megállapításához szükséges igazolások munkáltató részére történő átadásának határidejét március 20-ban jelöli meg. Adókedvezmények érvényesítése nem kizáró tényező, az azonban már igen, ha valaki nyugdíj-előtakarékossági számlájáról az év folyamán nem nyugdíj jellegű szolgáltatás keretében vett fel pénzt. Nem kérheti a munkáltatót adójának megállapítására az sem, aki háztartással kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele címén kíván adókedvezménnyel élni, vagy akit tartós adományozás külön kedvezménye illet meg.

Aki nem tud vagy nem akar élni a munkáltatói adómegállapítás lehetőségével, az elszámolás elkészítését az APEH-re is bízhatja. Ez esetben is vannak azonban feltételek. Ezek egyike, hogy a megszerzett jövedelem kifizetőtől vagy ingóság, ingatlan vagy vagyoni értékű jog átruházásából származzon. Az adókedvezmények érvényesítésére és az 1+1 százaléknyi adó felajánlására természetesen a hatósági bevallás keretében is lehetőség van - számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!