2p

A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemes tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.

A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környzet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a nol.hu oldalán.

A KT elnöke szerint ugyanakkor eminens érdekünk fűződik ahhoz, hogy az államháztartás külső forrásbevonása a lehető legolcsóbb legyen, ezért "helyes útnak" nevezte a megállapodást a nemzetközi hitelnyújtókkal, amelyre véleménye szerint valamikor ősszel, vagy tavasszal kerülhet sor. A jövő évi költségvetésben elsősorban a bevételi oldal miatt vannak aggályai a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés benyújtása után formálódott új adóelképzelések további feszültséget okoztak - mondta Kovács Árpád a nol.hu vasárnap megjelent interjújában. Hozzátette: senki nem vitatja a munkahelyvédelmi program céljait, de látni szeretnék, hogyan, miből finanszírozzák. A tisztánlátást szolgálták az informális véleménycserék, de az írásos anyagokból alaposabb képet tudunk alkotni - fejtette ki, utalva arra, hogy a KT új véleményt készít a 2013-as költségvetésről, és ehhez kiegészítő információkat kért a kormánytól. 

A KT elnöke szerint az egykulcsos adó vállalható program volt két éve, megvan a belső logikája, de a gazdasági környezet eddig nem kedvezett ennek. A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemes tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.

A Költségvetési Tanács álláspontja szerint a növekedés jövőre jóval szerényebb lehet a költségvetésben tervezett 1,6 százaléknál. A GDP csökkenésének Kovács Árpád szerint kicsi a kockázata, de az egy százalékos eltérés is százmilliárdos, vagy annál nagyobb pozícióromlást okozhat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!