1p

A 2018-as választási évben sem várható lazább költségvetés, a 2024-26 közötti időszakban pedig Magyarország elérheti az Európai Unió által elvárt, hatvan százalék körüli adósságszintet - mondta el a Magyar Hírlap keddi számában a Költségvetési Tanács elnöke.

Kovács Árpád emlékeztetett arra, hogy 2017-et jelentős többlettel indította a költségvetés: több mint 120 milliárdos szufficit keletkezett januárban bizonyos adóbevételek kedvező alakulásának, a gazdaság fehérítésének és a foglalkoztatás javulásának köszönhetően.

A szakember szerint Magyarország jelenleg nem versenyezhet az osztrák bérekkel, de a munkavállalók közérzetén sokat javít a magasabb bérszínvonal és a nagyobb hozzáadott érték.

Kovács Árpád (MTI - Vajda János) 

Kovács Árpád a korai költségvetésekről szólva úgy vélte, hogy bevált ez a rendszer, amely a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát is erősíti, ráadásul az elmúlt években alig kellett módosítani a költségvetéseken év közben.

A Paksi Atomerőmű bővítése nemcsak az adósságot növeli, hanem a nemzeti összterméket is, a vizes vb pedig nem meghatározó összeg a költségvetés egészéhez képest - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Árpád.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!