2p

Saját követelésbehajtó céget nyitott Magyarországon az Atradius Hitelbiztosító, Atradius Collections néven. A cég magyarországi tapasztalatai szerint nagy az igény a peren kívüli követelésbehajtásra. Tavaly 9823 felszámolási eljárást indítottak hazánkban, míg 2006-ban 9559-et.

„Kevés az olyan cég, amely nem a lakossági, hanem az üzleti követelésbehajtás igazi specialistája, tapasztalt és erre kvalifikált szakemberekkel, saját nemzetközi hitelvizsgáló és hitelbiztosító háttérrel. Az Atradius Collections rendelkezik ezen jellemzőkkel ” – mondta Dr. Harka Péter, az Atradius Collections magyarországi fióktelepének vezetője.

Az Atradius Collections, nemzetközi növekedési stratégiájának részeként, az elmúlt hét hónapban új irodát nyitott Magyarországon kívül Kanadában, Írországban, Hong Kongban és Szingapúron.

A világszerte 16 irodával rendelkező követelésbehajtó cég 2007-ben bevételeit 18,1 százalékkal, alkalmazottai létszámát pedig 25 százalékkal növelte, áll a társaság közleményében.

A vállalat online monitoring rendszere segítségével globálisan tudja kezelni a behajtási eljárásokat, és naprakész információkat tud szolgáltatni világszerte mind saját szakembereinek, mind az ügyfeleinek a behajtási folyamatok különböző fázisairól. Ezt a technológiát fogja átvenni az év végén induló mexikói és csehországi iroda is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!