3p

Veres János pénzügyminiszter, valamint Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter a nemzetközi és a magyar tőkepiaci helyzetről, a magyar és európai állampapírpiac helyzetéről és a pénzügyi válság elmúltával a továbblépéshez szükséges eszközökről tárgyalt a Goldman Sachs befektetési bank képviselőivel pénteken Budapesten.

Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy várhatóan néhány hét alatt nyugodhat meg a magyar állampapírpiac. Hozzátette, hogy a Goldman Sachs képviselői pozitív képet alkottak Magyarországról.

Kovács Álmos, a pénzügyi tárca szakállamtitkára azt mondta: a befektetési bank elemzőinek prognózisa szerint a fejlett országokban a jövő év második felében már elindulhat egyfajta konszolidációs folyamat. Veres János elmondta, hogy a cég delegációja kezdeményezte a találkozót. A magyar félnek az volt a szándéka, hogy a Magyarországról kialakult kép formálásban részt vegyen. Fontos - mutatott rá a miniszter -, hogy az ilyen véleményformáló szervezetek közvetlen impulzusokat is szerezzenek.

Bajnai Gordon beszámolt arról, hogy pénteken délelőtt konzultációt kezdtek a munkahelyek megtartását és a vállalkozók segítését szolgáló 1.000 milliárd forintos alapról a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) keretében az ott jelenlévő gazdasági érdekvédelmi szervezetekkel. A csomag három pontra koncentrál: egyrészt kevesebb pénz lesz, szűkebbek lesznek a piacok, munkahelyek szűnhetnek meg.

"Akkor tudunk ezzel a válsággal komolyan szembemenni, hogyha a három problémát egyszerre kezeljük" - mondta a fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy Magyarország elsőként, október 2-án indította el a vállalkozások forráshoz juttatását segítő folyamatot egy 800 milliárd forintos finanszírozási csomaggal, amely azóta tovább bővült.

Kijelentette: ha Magyarország a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási mutatójához képest, ami Európában a leggyengébbek közé tartozik, még további munkahelyeket veszít el tartósan, az nagyon nagy probléma, hiszen ma is egy kisebbségnyi adófizető tartja el az ország nagy részét. Ezért komplex programra van szükség - tette hozzá. 

A programnak van beruházás-élénkítő része, ami nem része az 1.000 milliárdos csomagnak. Összességében mintegy 1.800 milliárdnyi beruházást látunk a következő 15 hónapban, amely el tud indulni Magyarországon. Van finanszírozási része, ami 800 milliárdról 1.000 milliárd forint fölé fog nőni, részben az uniós források átcsoportosításával, részben új külső finanszírozási források bevonásával. "Nem államadósságról beszélek, hanem olyan forrásokról, amelyek a kis- és középvállalkozásokhoz juthatnak el" - mondta.

Harmadrészt olyan új, munkahelymegőrző, -teremtő programokról tárgyaltak délelőtt, amelyek már rövid távon is segíthetik a vállalkozásokat abban, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!