2p

Legalább 2010-ig tartani kell a jelenlegi elvonási szintet a konvergenciaprogram teljesítéséhez, így Magyarország 2012-ben csatlakozhat az ERM II. rendszerhez - fejtette ki Kupa Mihály volt pénzügyminiszter a témában szerdán rendezett konferencián Budapesten.

A Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdászok a jövőről, a jövőért című vitasorozatának rendezvényén a költségvetés bevételi oldalán hozott "szuperspájzolási" intézkedéseket Kupa Mihály helyesnek nevezte, kritikát fogalmazott azonban meg a kiadások lefaragásának modellezését, megalapozottságát illetően.

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke is hiányolta, hogy nem született széleskörű megállapodás az államháztartás átalakításának fő irányairól, az állam jövőbeli feladatairól. Hangsúlyozta: Magyarországnak nincs más választása, mint a konvergenciaprogram végrehajtása és az euró bevezetése, de felhívta a figyelmet az ezzel járó növekedési áldozatra, a szigorú maastrichti kritériumok felzárkózást lassító hatására, valamint az önálló monetáris politika megszűnésének kockázataira.

Kupa Mihály kifejtette: az államháztartás kiadási oldalának lefaragása restrikciós lépések melletti reformkezdeményeket jelent. A restrikciót, a befagyasztásokat a volt pénzügyminiszter helyesnek tartotta, így nem értett egyet a tartalékok egy részének negyedéves felszabadításával.

Erdei Tamás egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a program, illetve az ebben vállalt reformok alapvetően pénzügyi és nem társadalmi, vagy gazdasági konvergenciát jelentenek. Az államháztartás alrendszereinek működésén mindenképpen változtatni kellett - mondta, de kockázatosnak nevezte, hogy az átalakítás megkezdése előtt nem született döntés a pontos célokról. Így óriási hibák történhetnek - figyelmeztetett Erdei Tamás.

Szapáry György, az MNB volt alelnöke a maastrichti kritériumok kritikáival összefüggésben arra hívta fel a figyelmet: mindig csak olyan országok kritizálnak,amelyek messze állnak teljesítésüktől.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!