3p

A Volvo eladási számait nézegetve nem lehet nem észrevenni, hogy idén szinte csak a SUV-ok és az emelt hasmagasságú kocsik tudnak növekedést felmutatni.

A Volvo úgy tűnik kimászott abból a gödörből, amelybe az XC90 érkezése előtt került, hiszen már második hónapja tud értékelhető növekedést felmutatni. Júliusban 4,6 százalékkal adtak el több autót globálisan, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az első 7 hónapban pedig a növekedés 1,9 százalékos.

A Volvónál az elmúlt hónapokban minden az új zászlóshajó, az XC90 körül forgott, ami nem véletlen, hiszen az elődmodell sikerrel vette az akadályokat 12 éven keresztül, ami bizony hosszú modellciklus. Az utódra a cég korábbi közlése szerint 45 ezer rendelés érkezett, amelyből júliusig 11 250 meg is érkezett a vevőkhöz.

Ha a júliusi számokat nézzük, világszerte 38 128 kocsit adtak el. A cégnek messze az XC60 volt a legkelendőbb modellje majdnem 13 ezer darabbal. A kisebb SUV-ból 19,7 százalékkal adtak el többet, mint tavaly. Az új XC90-ből 4533 kelt el, illetve eladtak még 85-öt a régiből is (nyilván maradtak még készletek). Tavaly az elődmodellre 1896 darabos kereslet mutatkozott, így a növekedés 243 százalékos. A cégnél többet adtak még el az XC70-ből is 12,4 százalékkal, bár itt egy 2100 darabos volumenről van szó.

A többi modell pedig szinte kivétel nélkül a negatív tartományban mozgott júliusban. Az S60 21,9, az S80 26,1, a V40 és a V40 CC 21,2 százalékkal esett vissza. A V60 önmagában 21,5 százalékos mínuszt hozott össze, és még ha ide is számoljuk emelt hasmagasságú testvérét, amely tavaly még nem volt kapható, akkor is 2,7 százalékos a csökkenés.

Júliusban még a korábban növekvő, kifejezetten a kínai piacra szánt hosszított S60-ból is kevesebb kelt el éves bázison, de ennek nyilván a kínai autópiac általános gyengélkedése az oka.

Kattintásra galéria nyílik!

Nem kapunk nagyon más arányokat akkor sem, ha a első hét hónap adatait nézzük - amelyet a táblázat is mutat -  azzal a különbséggel, hogy ekkor még az előző XC90 is hasított (nyilván többek között a készletkisöprés miatt) és így még az újdonság, amelyet pár hónapja kezdtek el értékesíteni, egyelőre alulmarad.

A régiós bontást nézve látványos, hogy Kínában 15,3 százalékos volt a visszaesés júliusban, azonban máshol növekedni tudott a cég. Látszik, hogy az Amerikaiak várták az XC90-est, mert az USA-ban 14,7 százalékkal nőtt az értékesítés, mikor az év egészében csak 2,2-vel. Svédországban 16,6, a többi Nyugat-európai országban 8,8 százalékos volt az emelkedés. A „maradék” piacokon 1,2 százalékkal bővültek az eladások az éves 8,1 százalékos visszaesés után.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!