3p

Stabilra javította az eddigi negatívról Portugália befektetésre egyébként nem ajánlott államadós-besorolásának kilátását a Moody's Investors Service, levéve a napirendről a portugál adósosztályzatok további visszaminősítését.

A hitelminősítő az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy a kilátás javításával együtt megerősítette a "Ba3" szintű portugál államkötvény-osztályzatot.

Portugália e szuverén besorolása három fokozattal marad el a Moody's módszertanában a befektetési ajánlású sáv alsó szélének tekintett "Baa3"-as szinttől, és két fokozattal gyengébb a cég által Magyarországra érvényben tartott "Ba1"-es államkötvény-besorolásnál.

A portugál adósbesorolás kilátásának javításához fűzött indoklásában a Moody's kiemelte azt a véleményét, hogy folyamatosan javul Portugália költségvetési pozíciója. Tényező volt emellett a döntésben a kormány elkötelezettsége az államháztartási konszolidáció mellett, amit tanúsít a nemrég benyújtott 2014-es költségvetési tervezet is - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Moody's közölte: várakozása szerint a GDP-arányos portugál államadósság-ráta a cég által 2013-ra várt 129 százalékról 2014-ben lassan ugyan, de már csökkenésnek indul. Mindemellett szintén lassan, de ugyancsak javulnak a portugál gazdaság rövid- és középtávú kilátásai is. A legutóbbi adatok a gazdaság stabilizálódását jelzik, az export növekszik, miközben csökken a munkanélküliségi ráta: szeptemberben 16,3 százalék volt az állástalanok aránya, amely januárban tetőzött 17,7 százalékon - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő előrejelzése 2014-ben 0,7 százalékos növekedést valószínűsít a portugál gazdaságban. A cég kiemeli, hogy a folyómérleg-egyenleg is pozitív tartományba fordult, és a Moody's 2014-ben már a GDP-érték 1 százalékának megfelelő folyó többletet vár.

A ház szerint mindemellett csökkent az adósságátstrukturálás kockázata is, tekintettel Portugália likviditási pozíciójának markáns javulására. Néhány napon belül másodszor javult az euróövezeti periféria valamely gazdaságának hitelminősítői megítélése.

Egy hete a Fitch Ratings Spanyolország közepes befektetői, "BBB" szintű államadós-besorolásának kilátását javította stabilra az addigi negatívról. A Fitch a döntéshez fűzött londoni indoklásában kiemelte, hogy a 2012-2013-ban végrehajtott költségvetési konszolidáció 2,5 százalékponttal csökkentette a hazai össztermékhez mért spanyol államháztartási hiányt, erőteljes ciklikus ellenszél közepette is.

A spanyol kormány emellett jelentős reformokat hajtott végre a munkapiacon, a nyugdíjrendszerben, a költségvetési politikában és a pénzügyi szektorban. A reformok üteme 2014-2015-ben valószínűleg lassulni fog a külső nyomás enyhülésével és a 2015-ös választások közeledtével, ám a spanyol gazdaság már az eddig tett erőfeszítések nyomán is biztosabb lábakon áll - fogalmaztak múlt heti elemzésükben a Fitch Ratings londoni szakértői.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!