2p

Gyorsabb GDP-növekedés, alacsonyabb deficit, ugyanakkor magasabb infláció és adóteher – így változik a kormány előrejelzése a 2006 decemberében elfogadott konvergenciaprogramhoz képest a jövő héten a kabinet elé kerülő, a felzárkózás pályáját kijelölő új tervezet szerint, írja a Világgazdaság.

A napilap birtokába került dokumentumból kiderül: a GDP-növekedés jövőre valóban 2,8 százalék lehet a korábban várt 2,6 helyett. Ez az adat már a szeptemberi jelentésben is szerepelt, akárcsak az, hogy a pénzromlás üteme jóval a tervezett szint felett alakul: az idén 7,5 százalék lesz 6,2 helyett, jövőre pedig 4,5 százalék 3,3 helyett.

Mindezekkel kapcsolatban Veres János pénzügyminiszter tegnap egy tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a növekedés 2009-től térhet vissza a 4 százalék fölötti pályára. Az alacsony GDP-bővülésről tanúskodó második és harmadik negyedéves adatokról közölte: a kormány eleve ilyen számokkal tervezett, ám két tényező valóban módosíthat az eredeti pályán: a mezőgazdasági termékek, valamint az olaj árának robbanása, ezek hatására magasabb lehet az infláció.

Szintén köztudott, hogy a kormányzati szektor egyenlege kedvezőbben alakul, az idén 0,4, jövőre 0,3 százalékponttal lehet alacsonyabb a hiány az előzetes várakozásoknál. A 2007 decemberében elfogadandó, aktualizált konvergenciaprogramban az is szerepel, hogy alacsonyabb lesz az államadósság GDP-arányos mértéke, rossz hír ugyanakkor, hogy tovább nő az adóterhelés.

Bár Veres János jövőre mintegy 55 milliárd forintnyi adóteher-csökkenést helyezett kilátásba, ennek mértéke a dokumentum szerint jövőre 1,3 százalékponttal magasabb lesz az eredetileg tervezett 37,8 százaléknál, számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!