2p

Mintegy kilencszáz menedzseri és adminisztratív munkahelyet szüntet meg 2014-ig a Danone-csoport, azaz európai középvezetőinek létszámának 10 százalékát leépíti.

A kedden Párizsban bejelentett döntés annak a két évre tervezett 200 millió eurós megtakarítási csomagnak a része, amelyet decemberben hozott nyilvánosságra a francia élelmiszeripari társaság.

A leépítés - amelyről kedden kezdődtek meg az egyeztetések a szakszervezetekkel - az európai fogyasztáscsökkentés következménye, és elsősorban a belső mobilizációt és az önkéntes távozásokat fogja előnyben részesíteni - olvasható a Danone közleményében. Gyárbezárásokat továbbra sem terveznek.

A csoport azt nem közölte, hogy pontosan hol és hány munkahely szűnik meg, de jelezte: a leépítés 26 országot érint. A vezetői pozíciók száma a felére fog csökkenti azzal, hogy átszervezik a több ország irányítását ellátó igazgatóságokat. A francia szakszervezetek értesülése szerint 236 munkahely fog megszűnni Franciaországban.

Az átszervezés elsődleges célja a lassuló európai eladások újraindítása, azok ugyanis tavaly 3 százalékkal csökkentek. Az Európán kívüli eladások, amely a cég forgalmának hatvan százalékát biztosítják, viszont tíz százalékkal növekedtek 2012-ben. Ezzel tavaly a Danone rekordbevételt ért el, és történetében először átlépte a 20 milliárd eurós küszöböt. A teljes 2012-es forgalom 20,86 milliárd euróra rúgott, a nettó nyereség pedig 1,81 milliárd eurón stabilizálódott, de a működési nyereségráta 50 bázisponttal csökkent.

A Danone világszerte 102 ezer embert foglalkoztat, 27 ezret Európában.

A francia cégcsoport a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. révén van jelen Magyarországon.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!