2p

A közfoglalkoztottak számának 40 ezres csökkenése visszaköszön az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak számának 84 ezres bővülésében, ami elsődleges kormányzati szándék is - mondta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornának.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 36 ezerrel, 183 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4 százalékra csökkent augusztus-októberben, a harmadik negyedévnek megfelelő előző három havi 4,1 százalék után. Augusztus-októberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A helyettes államtitkár szerint az uniós támogatások megelőlegezésének is szerepe volt abban, hogy a foglalkoztatotti, munkanélküliségi adatok kedvezőek. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programon (Ginop) belül két nagy program is kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy az álláskeresők az elsődleges munkaerőpiacon minél hamarabb el tudjanak helyezkedni - mondta. 
 
Beszélt arról is, hogy közép- és hosszú távon a fiatalok biztosíthatják folyamatosan a munkaerő-piaci tartalékot azokban a szakmákban, amelyekre a nemzetgazdaságnak leginkább szüksége van. Az egyre feszítőbb munkaerőhiányra azonban a most beiskolázott fiatalok nem jelentenek megoldást. Azoknak a felnőtt, munkakereső embereknek, akik nem integrálhatóak az elsődleges munkaerőpiacra, mert nincs szakmájuk, meglévő tudásuk megkopott vagy nincs rá szükség, rövid ciklusú - néhány hetes, néhány hónapos - felnőttképzési, átképzési programokkal igyekeznek segíteni. 

Arról, hogy a munkanélküliségi ráta elérte a 4 százalékot, azt mondta: ez jóleső érzés, "benne volt a pakliban". A jövő évre vonatkozó 3,8 százalékos jóslatokkal kapcsolatban megjegyezte, könnyebb hosszabb távra tervezni, mint megmondani, hogy január-februárban mi várható. A gazdaság fejlettségéből, a GDP-adatokból nagyjából következtetni lehet arra, mi várható a munkanélküliség, foglalkoztatottság területén, így bíznak abban, hogy a 3,8 százalék teljesülni fog jövőre - mondta.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!