3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

83,3 milliárd forintot vett ki jegybanki betéteiből a kormány októberben így a hónap végén 1724,8 milliárd forintnyi megtakarítása volt - derül ki a hétfő reggel közölt friss statisztikából. Ráadásul ahogy már korábban jeleztük, november elején jelentős tételeket kell törlesztenünk a Nemzetközi Valutaalap felé, illetve lejáró devizakötvényeink is lesznek, így a hó végére várhatóan tovább csökken majd a tartaléka a kormánynak. Mfor.hu-háttér.

Csökkentek a betétek, de nem kell aggódni

A szeptember végi 1811,1 milliárd forint után október utolsó napján 1724,8 milliárd forintnyi betéte volt a központi kormányzatnak a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) - derül ki a jegybank hétfő reggel közölt statisztikájából. A csökkenés oka nagyobbrészt az volt, hogy a kabinet 83,3 milliárd forintot kivett betéteiből, emellett az átértékelődés és egyéb változás 2,9 milliárddal csökkentette az állományt, ami részben a forint erősödésének volt köszönhető, hiszen így a kormány veszteséget szenvedett el devizabetétein. A jegybank a havi átlagos állományra vonatkozóan is közölt statisztikát, eszerint a szeptemberi 1672 milliárd forint után a múlt hónapban átlagosan 1649,4 milliárd forintja volt a kormánynak az MNB-nél.

A fenti számokból az látszik, hogy ugyan októberben valamelyest csökkentek a kormány tartalékai, így sem kell aggódni, hiszen még mindig több mint 5,5 milliárd eurót tud mozgósítani a kabinet, ha szükséges. A forintban meglévő betéteket a jegybanknál tudja euróra váltani, bár ez némiképp csökkenti a jegybank devizatartalékait, de a 35 milliárd euró körüli állomány mellett ez nem okoz problémát.

A devizatartalékokat általában két dolog szokta befolyásolni ellentétes irányba: egyrészt a terv feletti kötvénykibocsátásokból befolyó pénz növeli, az államadósság törlesztése viszont csökkenti az állományt. Emellett egyszeri kiadásokat is tud ebből a pénzből fedezni a kabinet, ilyen volt például tavaly a Mol-részvények megvásárlása. A betéteket növelhetik szintén egyszeri tételek, így például ebben az összegben szerepel a 2008-as IMF-hitelkeret lehívott, de fel nem használt része, illetve a tavaly tavaszi devizakötvény-kibocsátásból befolyt pénz is.

Az MNB ma közölt statisztikájában további érdekesség, hogy októberben jelentősen megnőtt a kereslet a kéthetes jegybanki kötvények iránt. A belföldi szereplők állománya 199 milliárd forintos növekedés után 3779,2 milliárdot tett ki, míg a külföldiek 280,9 milliárd forint értékben vettek kéthetes jegybanki kötvényeket, melyeknek állománya így 472,4 milliárd forintot tett ki.

A november lesz igazán nehéz

Októberben viszonylag kevés adósságunk járt le, ennek is volt köszönhető, hogy "csak" 83 milliárd forinttal csökkent a kormányzat betétállománya. Az összeg várhatóan jelentősebb mértékben esik majd vissza ebben a hónapban, hiszen ezekben a napokban az IMF felé is teljesítenünk kell idei legnagyobb törlesztésünket, emellett két devizakötvény-lejárat is lesz.

A Nemzetközi Valutaalap honlapja szerint a 2008-ban felvett hitelcsomagból éppen ma, azaz november 12-én esedékes egy nagyobb tőketörlesztés, illetve a múlt héten egy kisebb kamatfizetési kötelezettségünk is volt, így összesen mintegy 134 milliárd forintot kell átutalnunk. Emellett november 2-án lejárt két egyenként félmilliárd euró összegű devizakötvényünk, melyeket szintén vissza kellett fizetni, így összesen több mint 400 milliárd forintnyi törlesztési kötelezettségünk volt az elmúlt napokban, illetve ma.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!