4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szeptember közepére már majdnem az összes idei évre tervezett állampapírt kibocsátottuk, ennek ellenére nem fékezünk, a cél továbbra is a tartalékolás. Ennek jegyében a múlt hónapban is több mint 50 milliárd forinttal teljesítettük túl az előzetes célt az aukciókon. Mfor.hu-háttér.

Nem szakadt meg a jó sorozat

Egy-két tavaszi hónaptól eltekintve 2012-ben rendre 40-50 milliárd forinttal sikerült túlteljesíteni az előzetesen kitűzött célt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) aukcióin. Ez a tendencia szeptemberben sem szakadt meg, bár kifejezetten konzervatív hónapunk volt a piacon. Összesen 360 milliárd forint értékben hirdetett meg az ÁKK állampapírokat aukciókon, míg korábban voltak olyan hónapok, amikor jócskán 400, sőt 500 milliárd feletti kibocsátások voltak. Ez azonban elsősorban naptárhatásokon múlik, ugyanis az aukciók rendre kedden és csütörtökön vannak, az a kérdés, hogy az adott hónapra hány ilyen nap esik. Az értékesített mennyiséget nem fogta vissza jelentősen az ÁKK szeptemberben sem.

A 360 milliárdos meghirdetett mennyiséggel szemben végül 412,5 milliárd forintért sikerült eladni állampapírokat, vagyis újabb 52,5 milliárddal túlteljesítettük a célt. Nagyrészt az eddigi hónapok hasonló adatainak volt köszönhető, hogy az ÁKK már szeptember közepén arról számolhatott be, hogy az éves forintpiaci kibocsátási terv 95 százaléka teljesült. Azonban a jelek szerint ez nem tartja vissza az államot attól, hogy tovább tartalékoljon.


Csak a tízévesekre nem volt extra kereslet

A többletkibocsátás tetemes részét most is a diszkont kincstárjegyek hozták, hiszen a három hónaposokból négy aukción összesen 10 milliárd forinttal sikerült túlteljesíteni a 180 milliárdos célt, míg a 12 hónapos kincstárjegyekből 20 milliárd forinttal több talált gazdára, mint amennyi az előzetes cél volt. Ez a két rövid futamidő egyébként az összes eladott állampapír majdnem háromnegyedét adta, hiszen összesen 300 milliárd forintnyi kelt el belőlük.

Az éven túli futamidőknél arányaiban még a fentinél is komolyabb túljegyzés volt, hiszen hároméves kötvényekből például a tervezett 40 helyett 55 milliárd forintnyi talált gazdára, míg az ötévesek 37,5 milliárdos szeptemberi értékesítése 7,5 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet. A sorból csak a tízéves kötvények lógtak ki, melyekből az előzetesen meghirdetett 20 milliárd forintnyi mennyiséget sikerült értékesíteni.

A rövid papírok hozama nagyot esett

A szeptemberi hozamok alakulása azért volt érdekes, mert augusztus végén már 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ez pedig a rövidebb futamidők esetében a hozamokban is megmutatkozott. Persze a kettő között nincs direkt összefüggés, a hozamokat sokkal inkább a kedvező nemzetközi hangulat csökkentette tovább, de az látszik, hogy a piac további alapkamat-vágásokat áraz.

Ha az aukciókat vizsgáljuk, akkor a legnagyobb mértékben a 12 hónapos kincstárjegyek hozama csökkent, ezeknél az utolsó szeptemberi eladás 26 bázisponttal alacsonyabb átlagos jegyzés mellett történt, mint augusztusban. A három hónapos diszkont kincstárjegyek átlaghozama 20 bázisponttal csökken, míg az 5 éves papírok 16 bázisponttal olcsóbban mentek el, mint az előző hónapban. Kilógott viszont a sorból a három éves és a 10 éves kötvény, melyeknél gyakorlatilag stagnálás, néhány bázispontos lecsorgás volt megfigyelhető.

A fenti tendencia arra utalhat, hogy a kedvező piaci hangulat elsősorban a rövid magyar állampapírok esetében generál vásárlói érdeklődést, a hosszabb futamidők esetében továbbra is óvatosak a befektetők.

Hasonló volt megfigyelhető a másodpiaci hozamok esetében is: a 3 évesek jegyzése 41 bázisponttal esett vissza, vagyis ebbe már nem csak az augusztusi, de nagyrészt a szeptemberi kamatvágást is beárazták. A 12 hónapos papírok esetében 25 bázispontos volt a hozamcsökkenés a másodpiacon, míg az ötéves kötvényekért 22 bázisponttal fizettek kevesebbet, mint augusztus végén. Ebben az esetben is kilógott a sorból a hároméves kötvények 10 bázispontos hozamcsökkenése és a tízéveseknél tapasztalt egy bázispontos lecsorgás.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!