2p

A korábban folyósított közel másfél milliárd eurós hitel felét fizette vissza az államnak az elsőszámú magyar bank. Igaz a hitel a célját, hogy többletforráshoz juttassák a magyar vállalkozásokat nem igazán érte el.

Az OTP Nyrt. visszafizette annak az összesen 1,4 milliárd euró állami hitelnek a fennmaradó, 700 millió eurónyi részét, amelyet a magyar állam a bankkal 2009. március 26-án létrejött kölcsönszerződés alapján két részletben folyósított - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az eredeti kondíciók alapján a hitel törlesztése 2011 februárjától 8 egyenlő részletben történt volna, de az első előtörlesztés már 2009 novemberében megtörtént - olvasható a közleményben.

A hitelmegállapodás aláírásakor mind a Pénzügyminisztérium, mind pedig az OTP Bank célja az volt, hogy a globális pénzügyi válság mélypontján többletforráshoz juttassák a magyar vállalkozásokat. Hozzáfűzik: az OTP Bank a vállalkozók egy szélesebb körének kielégítését a bank saját, 6 milliárd eurót meghaladó likviditási tartalékai terhére biztosította.

Tavaly az OTP Bank 248 milliárd forint összegű hitelt helyezett ki a magyar kis-, közép- és nagyvállalatok részére. Ennek eredményeként az árfolyamszűrt mikro- és kisvállalkozói hitelállománya mintegy 5 százalékkal, a közép- és nagyvállalati állomány pedig 8 százalékkal nőtt 2008-hoz képest.

2010 eddig eltelt időszakában a bank 34 milliárd forintot helyezett ki a szektorban, és az állami hitel visszafizetése ellenére 2010 folyamán tovább kívánja növelni a hazai vállalkozói kör felé fennálló hitelállományát - hangsúlyozzák a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!