2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Frankfurtban szerdán kezdődik, majd Amszterdamban és Londonban folytatódik a héten az a befektetői bizalomépítő (non deal) roadshow, amelyre magyar delegáció utazik Oszkó Péter pénzügyminiszter vezetésével.

A befektetőkkel Oszkó Péter ismerteti a válságkezelésre vállalkozó szakértői kormány programját, amelynek döntő része 90 nap alatt megvalósult, így az államháztartási kiigazítás, a jövő évre elfogadott adóváltoztatások, közte a vagyontörvény - felelte az MTI kérdésére a Pénzügyminisztérium szóvivője. Pichler Ferenc hozzátette, hogy Magyarország, a korábban lehívott 11,3 milliárd euró hitelt követően, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által megajánlott keretből a napokban további 1,4 milliárd eurót vett igénybe az IMF-től, 1,5 milliárd eurót pedig az EU-tól.

A pénzügyminiszter korábban az MTI-nek elmondta: a roadshow alkalmat ad arra, hogy bemutassuk azt a magyar válságkezelési módszert, amely a nemzetközi válságkezelésben unikumnak számít.

Úgy tűnik ezt a módszert a Merrill Lynch is értékelte, mivel az amerikai befektetési bank által a napokban készített, ciklikusan kiigazított elsődleges költségvetési egyenleg szerinti listát Magyarország vezeti, megelőzve a skandináv államokat és Európa legnagyobb országait.

A Wall Street harmadik legnagyobb beruházási bankja úgy értékelte, hogy a magyar gazdaság reagált a legrugalmasabban a válságra, ezért 2010-től a régió országai közül Magyarországra érkezhet a legtöbb tőke - jelezte egy hétfőn rendezett kamarai fórumon Oszkó Péter.

A most induló  roadshow, azért non deal, azaz nem ügylet központú, mivel csak felméri egy későbbi devizakötvény-kibocsátás lehetőségeit.

A magyar állam utoljára tavaly májusban bocsátott ki 1,5 milliárd euró értékben tízéves futamidejű eurókötvényt, amelynek kibocsátási hozamfelára 98 bázispont lett a 10 éves eurókamatcsere-hozam (midswap) felett. A 99,54 százalékos árfolyamon kibocsátott eurókötvény évi 5,75 százalékos fix kamatot fizet, lejárata 2018. június 11. Ugyancsak a múlt év tavaszán került sor egy 150 millió svájci frank, illetve egy 200 millió svájci frank összegű devizakötvény kibocsátására, az előbbi 5 éves futamidejű, az utóbbi 8 éves lejáratú.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!