2p

Bár az eredeti tervek szerint múlt héten volt az utolsó jegybanki swaptender a Növekedési Hitel Program harmadik pillérének keretén belül, most ismét tartottak egy fordulót, mivel pénteken meghosszabbították Matolcsyék ennek a programnak a határidejét.

Sorozatban a 14. devizacsere tendert tartotta hétfőn délben a Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitel Program harmadik pillérének keretén belül, ám - már mondhatni szokás szerint - ezúttal sem volt kereslet a kereskedelmi bankok részéről.

Mint ismert, bár eredetileg augusztus végéig tartott volna a program, hiszen fontos közép- és hosszú távú célokat szolgál, meghosszabbította azt a tenderek visszavonásáig, illetve a 2,5 milliárd eurós korlát eléréséig. Mivel azonban a hosszabbítás mellett érdemi változás a paraméterekben nem jelentettek be, nem annyira meglepő, hogy ezúttal sem volt érdeklődés. Korábban, piaci forrásaink ugyanis arról tájékoztattak minket, hogy az ismert árazások mellett nem várható jelentősebb felfutás, változás. A külföldi anyabankokkal rendelkező pénzintézetek devizafinanszírozását ugyanis többnyire az anyavállalataikkal történt hosszú távú megállapodások biztosítják, amit nem éri meg számukra feladni.

Összesen eddig egyébként bruttó 708 millió euró értékben kötött üzletet a jegybank a maival együtt 14 tender során az eredeti, 4,4 milliárd eurós cél 10,4 százalékát kitevő mértékben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!