3p

Az elmúlt másfél hónapra eső két jegybanki kamatcsökkentés alaposan megkurtította a lekötött betétek kamatait is. Ennek ellenére van néhány bank, amely a kamatemelés eszközével (is) élt a friss források megszerzéséért folyó harcban, írja a Napi.

A Banco Popolare azzal, hogy egységesítette az egyhetes és az egy hónapos kamatszinteket, jót tett az extra rövid időre bankot kereső ügyfeleknek. Az egy hónapos új ajánlat ugyanakkor 200 bázisponttal elmarad a szeptemberi szinttől. A bank dicséretes módon csak 0,5 százalékpontot szedett el két hónapos akciós betétjének kamatszintjéből és így egyetlen két számjegyű - 11 százalékos - kamatával vezeti ezt a sort. Sőt a hat hónapos és az éves megtakarításokra 5 millió felett akciómentesen magasabb kamatot kínál, mint másfél hónapja - ez 12 hónapos lekötésnél 41 bázispontot jelent.

Az emelő kisbankok sorában az Allianzot is érdemes kiemelni. Az akciós egy hónapos betét már a múlté, ám a 11 százalékos három hónapos betéti akció jó alternatíva, s emellett 0,25 százalékponttal a hat hónapos betéti ajánlat is lendült egyet felfelé - utóbbi akció nélkül jutott 7,25 százalékig.

A KDB Bank azon kevés bank egyike, amelyik szigorúan tartja magát ahhoz, hogy általános kondícióit a jegybanki kamatváltozáshoz igazítja, szintén akciózik a hat hónapos soron: az új ajánlat 9,00 százalék. A bank közben a három hónapos akciós kamatát visszafogottan, csak 75 bázisponttal vitte le szeptemberhez képest.

A Budapest Banknál az akciós időszak ezúttal két hónapra szól, de hiába emelkedett az alapajánlathoz képest 250 bázispontot a kamatszint, az elérhető maximum hét százalék nem tűnik soknak (persze néhány hónap, és epekedünk az ilyen szintekért). Az ajánlat azért sem minősíthető gálánsnak, mert közben lényegében megfeleződött az egy hónapja még kilencszázalékos éves kamatot ígérő három hónapos sávban tett ajánlat.

A teljes csökkentés hívei közül az OTP-é a főszerep: azon túl, hogy a bank három hónapos akciós kamata a szeptemberi 10 százalék helyett már csak évi 6 százalék, a bank árazási testülete sem bonyolította túl a dolgot. A legnagyobb pénzintézet standard betéti kamata egy és hat hónap között teljesen független a futamidőtől, sőt az évi ötmillió forint feletti megtakarítók sem számolhatnak többletajánlattal.

A CIB is jelentősen egyszerűsítette ajánlatát: a banknál a megtakarításra szánt összeg nagyságrendjét nem tartják a jövőben fontos tényezőnek. A három hónapos akciós kamatszint eközben 2,5 százalékponttal esett, míg a hat hónapos betét 200 bázisponttal ér kevesebbet, mint másfél hónapja.

gyanennyivel zuhant a Raiffeisen hat hónapos akciós betéti ajánlata is, míg a három hónapos akciós kamatszintnél 180 bázispont volt a visszalépés.

Az MKB-nál a 12 hónapos akció végét erősen megérezte az ajánlat, de a többi soron hangsúlyosan finoman vágott a hitelintézet, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!