2p

Lényegében változatlan marad az ingatlanadóztatás rendszere 2009-ig, legalábbis erre utalnak az elmúlt napok egyeztetései a szocialista frakcióban. Bizonytalan a három kisadó összevonásával születő erőforrás-fejlesztési hozzájárulás sorsa is. Lekerült a napirendről a telekáfa-fizetési kötelezettség 15 millió forintos alsó határa, a fordított áfafizetést az ingatlanügyletek mellett pedig a számítógép- és járműalkatrészek kereskedelmére is kiterjeszthetik - írja a Világgazdaság.

Veres János pénzügyminiszter kedden számolt be a szocialista honatyáknak a jövő évi adójavaslatokról, és egy szimpátiaszavazás során kiderült, hogy a képviselők többsége azt támogatná, ha az új módszer szerinti, számított értékalapon történő adóztatás 2009-től sem lenne kötelező.

Az Országgyűlésnek benyújtott új jogszabályok között szerepel az a kitétel, miszerint 2009-től módosulna az építmény- és telekadó alapja. Bár ezek kivetése a jövőben sem lenne kötelező az önkormányzatok számára, az adó alapja csak a luxusadótörvényben található módszer szerint számított érték lehetne.

Jelenleg - négy település kivételével - az adófizetés a négyzetméter alapján történik, és e lehetőség megtartását szorgalmazzák az MSZP-s képviselők. Ha sikerrel járnak, 2009 végéig az egyetlen, az ingatlanok adóztatásával kapcsolatos változás az lenne, hogy a luxusadót a magánszemélyek mellett a vállalkozások is kötelesek megfizetni - értesült a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!