1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége megérkezett Budapestre, és szerdán megkezdődött a Magyarország következő hitelrészletének lehívását megelőző szokásos konzultáció, közölte az MTI-vel Irina Ivascsenko, az IMF budapesti állandó irodájának a vezetője.

Irina Ivascsenko a most kezdődő tárgyalások témájáról részleteket nem kívánt elárulni, csak annyit mondott, hogy amint az eddigi negyedéves konzultációk során, most is a költségvetésben és a pénzügyi szektorban bekövetkezett fejleményekről és tervekről lesz szó.

Magyarország tavaly ősszel jóváhagyott, összesen mintegy 11,7 milliárd eurós IMF készenléti hiteléből eddig három részletben mintegy 8,6 milliárd eurót hívott le.

A mostani tárgyalások a negyedik, korábbi információk szerint mintegy 1,5 milliárd eurós részletének lehívásáról szólnak, amire november közepéig van lehetőség.

MTI/Menedzsent Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!