3p

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel jóváhagyta az uniós bankfelügyeleti rendszer megteremtését, amelynek alapján jövő szeptembertől az EU 150 legnagyobb bankját az Európai Központi Bank (EKB) közvetlen felügyelete alá vonják.

A képviselők az eredeti tervezethez képest átláthatóbbá tették a rendszert, és javították a számonkérhetőséget. Az Európai Bankhatóságot (EBH) bízták meg a nemzeti bankfelügyeletek által követendő gyakorlat kidolgozásával. Az eurózóna tagjai számára kötelező rendszer minden más uniós tagország előtt nyitva áll. A képviselők ragaszkodtak az olyan döntéshozatali mechanizmus létrehozásához, amely az eurózónán kívüli EU-tagállamok számára is egyenlő jogállást biztosít.

Bár a bankfelügyeleti rendszerről már áprilisban megszületett a megállapodás a tagállamok és az EP között, a képviselőknek és az EKB-nak együttesen ki kellett dolgozniuk a felügyelet demokratikus elszámoltathatóságának módját és átláthatóságának garanciáit. Az új rendszer jelentős felügyeleti jogkört emel át a tagállamoktól uniós szintre. Sok EP-képviselő és számos tagállami parlament ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a hatáskör átvitele után megfelelő demokratikus ellenőrzés alatt álljon az új felügyelet.

A jogszabály és az azt kiegészítő EP-EKB intézményközi megállapodás értelmében az EP az információk széles köréhez hozzáférhet majd. Ezek közül a legfontosabb, hogy a döntési jegyzékekkel együtt olyan dokumentumokat kap az EKB bankfelügyeleti szárnyának felügyelőbizottsági értekezleteiről, amelyek révén az ott zajló a viták és a meghozott döntések érdemben követhetőek lesznek. Ez sokáig vitapont volt az EP és az EKB között, az előbbi eredetileg szó szerinti teljes jegyzőkönyveket követelt volna a felügyelőbizottsági ülésekről. Megállapodtak abban is, hogy a felügyelőbizottság elnökének rendszeres meghallgatásokon kell megjelennie az EP előtt.

Az Európai Parlamentnek és a tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak közösen kell jóváhagynia a felügyelőbizottság elnökének és alelnökének kinevezését, és kérheti lemondásukat. Az EP emellett a bankfelügyelet által esetlegesen elkövetett hibák kivizsgálását is kezdeményezheti. Végül pedig egyes képviselők írásbeli kérdéseket tehetnek fel a bankfelügyeletnek, ezekre a testületnek rövid időn belül válaszolnia kell.

Az EP követelése nyomán módosították úgy az eredeti tervezetet, hogy szigorú választóvonalat húztak az EKB monetáris politikájával, illetve a  bankfelügyelettel foglalkozó munkatársai között - annak érdekében, hogy a bankfelügyeleti szárny "mélységében" elszámoltatható legyen.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!