2p

A KSH revíziója miatt mondja tarthatónak az idei GDP-előrejelzést a kormány.

Komoly kihívásnak tűnik a kormányzati növekedési terv teljesítése idén. A várt 4,1 százalékos éves GDP-hez ugyanis nagyon lendületes negyedik negyedévi produktum kellene.

Varga Mihályék bíznak az év végi autóipari fellendülésben 

A KSH közlése szerint január és szeptember között 3,8 százalékos növekedést tudott felmutatni a magyar gazdaság. Negyedéves szezonális és naptárhatás szerinti bontásba ez rendre 3,9, 3,6 és 3,8 százalékot jelentett. Vagyis ahhoz, hogy négyessel kezdődjön az év egészére vetített GDP idén, az utolsó három hónapban 4,7 százalékos bővülés kellene. Ahhoz pedig, hogy a kormányzati előrejelzésekben szereplő 4,1 százalék kijöjjön, 5 százalék feletti GDP-t kellene teljesítenie a gazdaságnak októbertől decemberig.

Ilyenre nem sűrűn volt példa az elmúlt húsz évben: 2004-ben voltak olyan negyedévek, amikor ez összejött. Vagyis ez egy nehezen teljesíthető feladatnak tűnik. A kormányban mégsem aggódnak, szerintük összejön a megcélzott adat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legalábbis erről tájékoztatta a legutóbbi ülésen a kormányt.

Arról Lázár János beszámolója szerint nem esett szó, hogy konkrétan mennyi lehet az utolsó negyedéves GDP. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "Varga Mihály van olyan bölcs ember, hogy ezzel kapcsolatosan számot nem mondott".

Az viszont kiderült a nemzetgazdasági miniszert jelentéséből, hogy a harmadik negyedéves autóipari visszaesést most korrigálni fogja a piac, a német ipari előrejelzések bizakodásra adnak okot, a beruházásokat sok esetben az utolsó negyedévben aktiviálják, továbbá a lakásépítések és a beérkező uniós támogatások is lökést adnak a gazdaságnak (Lázár egyébként a csütörtöki Kormányinfón cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint Brüsszel leállíthatja a támogatások folyósítását a magyar közvetítő rendszer működési zavarai, illetve korrupciógyanúk miatt).

Kérdésünkre Lázár elárulta továbbá, hogy számítanak a statisztikai hivatal adatrevíziójára is. Ezt a korábbi évekre visszamenőleg megtette a KSH, és a miniszter szerint az idei évet illetően is várható, hogy módosulnak a számok. Ebből pedig az következik, hogy nem kell feltétlenül 5 százalék közeli növekedési ütem az utolsó negyedévben a 4,1 százalékos éves GDP eléréséhez.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!