2p

A hét végén 150 országon végigsöprő zsarolóvírusos kibertámadás ébresztőül kell szolgáljon a kormányok számára - szögezte le a Microsoft, élesen bírálva a kormányokat, amiért számítógépes kártevőket halmoznak fel saját céljaikra.

"Ez a támadás újabb példával szolgál arra, miért okoz akkora problémát a biztonsági rések kormányok általi tartalékolása" - írta vasárnap egy blog-bejegyzésében Brad Smith, az informatikai óriáscég elnöke és jogi igazgatója.


"Ez egy 2017-ben kibontakozott jelenség" - tette hozzá.

A pénteken útjára indított és a világ 150 országában legalább 200 ezer számítógépet megfertőző zsarolóvírust szakértők szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségétől (NSA) lopták el, más hackerszoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki.

"Ismét az történt, hogy a kormányok által kihasznált (vírusok) kiszivárogtak a közös kibertérbe, és messze ható károkat okoztak" - állapította meg Brad Smith.

"Hagyományos fegyverekkel összevetve ez annak a forgatókönyvnek felel meg, mintha az amerikai hadseregtől ellopnák Tomahawk rakétáinak (manőverező robotrepülőgépeinek) egy részét" - példálózott a Microsoft elnöke.

"A közelmúltban tanúi voltunk, ahogy a CIA által elspájzolt biztonsági rések feltűntek a WikiLeaks oldalán, most pedig ez az NSA-től ellopott biztonsági rés sújtja világszerte a felhasználókat."

Informatikai szakértők az AP hírügynökség szerint régóta vitáznak arról, milyen egyensúlyt kellene tartaniuk a kormányzati hírszerző ügynökségeknek azon törekvésük között, hogy titokban tartsák a szoftverhibákat kémkedési és kiberháborús célokra, illetve, hogy megosszák az általuk felfedezett szoftverhibákat a technológiai cégekkel.

Az NSA és a washingtoni Fehér Ház egyelőre nem kívánta kommentálni a Microsoft elnökének nyilatkozatát.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!