1p

Minden energiatermelő cégre kivetné a kormány a Robin Hood-adót - nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter hétfőn. A sarc jövőre azokra a cégekre vonatkozna, amelyeknek az energia előállításból származó árbevétele 50 százaléknál nagyobb.

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány tervei szerint ebből az adónemből 2009-ben 30 milliárd forint folyna be. Idén a távhő-kompenzáció támogatására hárommilliárd forintot költ a kabinet, ezt a pénzt a költségvetési tartalékból csoportosítja át - tette hozzá Veres János.

A kormány még hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot.

Az MTI információi szerint a törvényjavaslat három elemet tartalmaz: a távhő-kompenzáció rendszerét, energiatakarékossághoz támogatási lehetőségeket, valamint az energiaterelők megadóztatását. Az indítvány szerint a Robin Hood-adót meghatározott ideig, 2010 decemberéig kellene fizetnie ezeknek a cégeknek.

A törvény jövő év január 1-jétől lépne hatályba, a távhő-támogatás idei kérdéseit a kormány egy rendeletben szabályozza, amelyről a szerdai ülésen tárgyalnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!