2p

A külföldivel azonos szintre csökkentené a bankkártyák belföldi használata után felszámítható interchange díjakat a kormány - a szabály a pénzügyi felügyelet jegybankba olvasztásával kapcsolatos jogszabály-módosításokat tartalmazó törvényjavaslatba épül be.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be a parlamenthez a törvényjavaslatot. Ennek, a pénzforgalmi szolgáltatási törvényhez fűzött módosításai közé került az interchange díjakra vonatkozó szabály, amely szerint a bankkártyával fizető, valamint az azt elfogadó fél pénzügyi szolgáltatói - egymás között - nem számolhatnak fel betéti kártya esetén 0,2 százaléknál magasabb díjat és jutalékot (interchange díjat).

Ugyanez a díj és jutalék - együttesen - legfeljebb 0,3 százalék lehet a hitelkártyáknál. Mindkét korlát feltétele az, hogy mindkét szolgáltatónak Magyarországon legyen a székhelye, illetve fióktelepe.

A törvényjavaslat indoklása tartalmazza azt, hogy a kormány célja a készpénzfizetés visszaszorítása. Miután jelenleg a nemzetközi díjakat jóval meghaladják a belföldi díjak, a kormány törekvése, hogy a belföldi díj is a külföldi szintjére csökkenjen.

A Magyar Nemzeti Bank áprilisban ismertette javaslatait a készpénzforgalom visszaszorítására, a bankkártya-piac bővítésére, amelynek egyik eleme volt a bankközi jutalékok csökkentése, illetve a bankkártyás fizetési terminálok (POS)  elterjesztése, valamint a gazdasági élet bizonyos szektoraiban a bankkártyák kötelező elfogadása. A javaslatokat akkor a két kártyatársaság képviselői eltérően ítélték meg: a MasterCard Europe igazgatója nem tartotta időszerű a díjak további mérséklését, a Visa Europe Magyarországért felelős igazgatója azonban támogatta a javaslatot, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankközi jutalékok közötti különbség miatt a Visa magyarországi piaci részesedése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!