3p

Az útdíj fogyasztói árindexre gyakorolt hatását nem lehet pontosan előre jelezni, de a rendelkezésre álló adatok és a külföldi - köztük szlovák, lengyel - példák alapján megállapítható, hogy annak mértéke nem lesz jelentős - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A szaktárca ezt annak kapcsán közölte, hogy a Világgazdaság napilap szerdai cikkében az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségére (ÉFOSZ) hivatkozva azt írta, az olcsóbb alapélelmiszerek ára 30 százalékkal is nőhet az elektronikus útdíj rendszerének bevezetése miatt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a makrogazdasági szempontokat figyelembe véve látható, hogy az infláció a visszafogott fogyasztói kereslet, a rezsicsökkentés és az erősödő árfolyam miatt tartósan alacsony szinten maradhat, amelyet az útdíj bevezetése nem veszélyeztet.

A lengyel és szlovák adatok szerint az e-útdíj bevezetésekor és az azt követő fél évben az alapvető élelmiszerek ára csak kismértékben, 1-4 százalékkal nőtt. Az áremelkedésnek az útdíjak mellett számos egyéb oka is lehetett. Hazai példaként az üzemanyagárak mozgásának alapvető élelmiszerek árára gyakorolt hatásai vizsgálhatók. A 2009-2012 közötti időszakban a 2010-es kimagasló üzemanyag áremelkedéshez a négy év legalacsonyabb élelmiszer árnövekedése társult, vagyis az üzemanyagárak változása nagyon szűk határok között érvényesül az élelmiszerárak változásában - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A szaktárca értékelése szerint az egyes áruféleségek értéke és szállíthatósága jelentősen befolyásolja az útdíj bevezetésének árnövelő hatását. Ebből a szempontból sem mindegy, hogy 1 kilogramm közúton szállított áru értéke 100 vagy 1000 forint. A gyakorlati tapasztalatokon alapuló szlovák számítások szerint hosszú távon, nagy tömegben szállított, viszonylag alacsony árú üdítő esetében az árnövelő hatás 0,75 százalék, pékáru regionális szállítása esetén 0,085 százalék.

A szűk kereslet miatt a termelők és kereskedők sok esetben nem tudják érvényesíteni a magasabb előállítási költségeket a fogyasztói árakban. A tavalyi gabona terméseredményeket követően például a pékek jelentős, 20 százalékos kenyér áremelést tartottak volna szükségesnek. Idén áprilisban azonban a kenyér ára mindössze 1,3 százalékkal volt magasabb, mint 2012 augusztusában, ugyanezen időszak alatt a liszt 12 százalékkal drágult - írja az NFM.

A szaktárca számítása szerint a várakozások alapján az e-útdíj felgyorsíthatja a hatékonyság növelését, a rendszerben jelentős tartalékok vannak, például a költségadatok összehasonlítása szerint a bérfuvarozók akár 30 százalékkal olcsóbban is képesek ellátni egy szállítási feladatot a saját rezsiben szállítóknál.

Az új díjstruktúra mindenképpen ésszerűsíti majd a fuvarozást, a hosszabb távú szállításokat nagyobb teherbírású járművekkel, esetleg kombinált áruszállítási módok alkalmazásával fogják végezni, a helyi szállításoknál pedig igyekeznek minél gazdaságosabban felfűzni a fuvarokat és csökkenteni a futásteljesítményt. Az EU hatályos közlekedéspolitikai dokumentuma a 300 kilométer feletti közúti áruszállítások vasútra kerülésének megindítását is felvette a célkitűzések közé. A hatékonyság javítására ösztönző intézkedések a közúti szállítás költségeinek a szállított termékek árába való beépülését is jelentősen mérsékelhetik - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!