2p

Adószakértők szerint versenyhátrányba kerülhetnek a tételes adót választó kisvállalkozók társasági adót fizető konkurenseikkel szemben, a nemzetgazdasági tárca szerint azonban az esetleges hátrányokat bőven ellensúlyozza az alacsonyabb teher.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról kedden az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat rögzíti, hogy nem minősül elismert költségnek a társasági adó szempontjából az a költség, ráfordítás, amely a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozás részére juttatott ellenérték következtében merül fel. Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélte, ez a szabály praktikusan azt jelenti, hogy a tételes adót választó adóalanyokkal a társasági adó alanyainak nem lesz érdemes szerződni, vagy az árakat, díjakat legalább 10 százalékkal alacsonyabban kell meghatározni, mint társasági adót fizető konkurenseik esetében.

Az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium kifejtette, a megállapított tételes adó 50 ezer forintos összege jellemzően lényegesen alacsonyabb a vállalkozónak amúgy kötelező jelleggel fizetendő minimum adó- és járulékkötelezettségénél.

Szintén jelentősnek nevezték az adminisztrációs terhek csökkenését, amely pénzben is mérhető enyhítés. Ezért az új adónem még akkor is megéri a tételes adózást választó vállalkozónak, ha az nem kizárólag végső fogyasztóknak értékesít, azaz ha vállalati megrendelések esetén az árait valamivel alacsonyabban kell meghatároznia - fogalmaznak. Megjegyzi az NGM azt is, hogy a kifogásolt feltétel beépítése az adónemmel kapcsolatos visszaélések – így a normál munkaviszony vállalkozási formában való kiszervezése, valamint a tételes adó alá tartozó vállalkozások által adott számlákkal való visszaélés – elkerülése miatt szükséges.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!