2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hivatalosan is eljuttatta a Költségvetési Tanács (KT) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) a 2013. évi költségvetéssel kapcsolatos újabb információ-igényét, a válasz átadásának időpontjáról konzultálnak a felek - válaszolta a tárca.

Hozzátették, hogy a KT kiegészítő kérdéseit is érdemben megválaszolják.

Kovács Árpád, a KT elnöke a múlt héten közölte, hogy a testület további információkat kér az NGM-től a jövő évi költségvetésről, miután a korábban a tárcától igényelt háttértanulmányokat áttekintette. Ezeket a KT azért kérte, mert megállapította, hogy a parlament által elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.

Felhívták a figyelmet arra: a tranzakciós adó átalakítása, a kisvállalati adó és a tételes vállalati adózás bevezetése, valamint a munkáltatói járulékterheket érintő változások következtében alapjaiban változik a vállalatokat terhelő adók rendszere. A változások 2013. évi hiányra gyakorolt hatása pedig csak részletes hatástanulmányok alapján ítélhető meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!