2p

A magyar cég brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be. Ha megkapják, jövő márciusban már indul is az első szigetországi üzemeltetésű járatuk.

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét - közölte a légitársaság szerdán a honlapján.

A Wizz Air tájékoztatása szerint a légijármű üzembentartói (AOC) és üzemelési engedély (OL) megszerzését az Egyesült Királyság Polgári Közlekedési Hatóságától (CAA) kérték. Pozitív elbírálás esetén a légitársaság azt tervezi, hogy 2018 márciusában indítja el első brit járatait, ehhez több repülőgépét is brit lajstromba veszi.

A Wizz Airnek 27 bázisa van, köztük az Egyesült Királyságban is, azonban Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépeinek mindegyike magyar lajstromban van, mivel ezeket a gépeket a Wizz Air Hungary üzemelteti.

Emellett a szintén magyar vállalat üzemeltetésében lévő London-Luton bázis is átkerül a brit céghez, ebből a központból fogják üzemeltetni a brit járatokat. Az üzem indításához több mint száz új munkavállalót vesznek fel. Azokat a járatokat, amelyeket a brit leányvállalat nem vesz át, a magyar cég üzemelteti tovább.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a bejelentésről azt mondta, a kérelemmel újabb jelét adták a brit piac iránti elköteleződésüknek. Az üzemfejlesztés természetes folyamatának minősítette a helyi üzemelési engedélyek beszerzését. Megjegyezte, hogy a brit üzemelési engedély a Brexit után is biztosítja a légitársaság folyamatos és zavartalan üzemelését.

A Wizz Air első járatát 2004 májusából Katowicéből Londonba közlekedtette, ma a brit repülőterekről 41 célállomásra közlekednek 73 útvonalon. Az elmúlt egy évben a Wizz Air a brit piacon 7 millió utast szállított, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!