2p

Nemcsak a Quaestornál történt, hanem a hasonló típusú visszaélésekre, vagyis más cégek károsultjaira is kiterjed az új szabályozás - emelte ki az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Völner Pál elmondta: a törvény január elsején lép hatályba. Emlékeztetett: az Alkotmánybíróság egy úgynevezett "homogén károsulti csoport" megfogalmazására kötelezte a parlamentet. Ennek nyomán az újonnan alkotott szabályozás nemcsak a Quaestorra, hanem az olyan visszaélésekre vonatkozik, amelyek a Quaestor-csoportnál történtek.

Vagyis, amikor egy brókercég a saját cégcsoportjába tartozó cég által kibocsátott kötvényt is forgalmaz, és így visszaélést követ el - közölte az államtitkár, hozzátéve: ezen az alapon a Hungária károsultjaira is vonatkozik majd kártalanítás. Az államtitkár hozzátette: a jelenlegi számítások szerint mintegy 32 ezren jogosultak kártérítésre, közülük nagyjából 17 ezren - három millió forint alatti befektetők - önrész nélkül is megkaphatják pénzüket.

A kárrendezési összeg maximumát - amelyet korábban a Quaestor-törvényben 30 millió forintban állapítottak meg - az Ab nem kifogásolta, így azon nem változtattak - mondta az államtitkár. Az Alkotmánybíróság a tavasszal elfogadott Quaestor-törvény több rendelkezését is eltörölte novemberben, miután úgy foglalt állást, hogy nem lehet kimondottan egy cégre vonatkozó jogszabályt alkotni, a jogszabály diszkriminatívan határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét.

Az Országgyűlés kedden új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére, amely az Ab korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!