2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség.

Egy manhattani bíró úgy döntött, hogy a szövetségi tartalékbankrendszer köteles felfedni a segélyezett cégek listáját. Elutasította a Fednek azt az érvét, hogy a hitelprogramok adataira nem terjed ki a törvény, mivel azok nyilvánosságra hozatala sértené a kölcsönöket felvevő intézetek versenyhelyzetét.

A Fed mindeddig visszautasította azoknak a pénzintézeteknek a megnevezését, amelyeknek hitelt nyújtott vagy nem volt hajlandó feltárni, mekkora összeggel segítette az egyes bankokat. A Fed 11 hitelprogram keretében folyósított összegeket a 30-as évekbeli kiterjedt gazdasági válság, a nagy depresszió óta legsúlyosabb krízis elhárítására.

A központi bank azzal indokolta titkolózását, hogy az érzékeny információk közzététele a letéteseket menekülésre késztetné és a részvényeseket megzavarná.

A Fedet a Bloomberg hírszolgálat nevében a Bloomberg vállalat perelte be tavaly novemberben. A Bloomberg azzal érvelt, hogy az amerikai adófizetőknek joguk van megismerni a Fed hitelezési programjainak részleteit, mivel az állampolgárok önkéntelen hitelezőkké váltak, ahogy a válság mélyülésével a kormányzat tőkeinjekciókkal és hitelekkel segített talpra állítani csődközelbe került vállalatokat, közöttük a Citigroup bankcsoportot és az AIG biztosítót. A pert most a Fed elvesztette.

A bírói döntést Alan Grayson demokrata kongresszusi képviselő, a pénzügyi bizottság tagja úgy kommentálta: a Fednek felelnie kell döntéseiért; az egy dolog, hogy független, de nem tarthatja a közvéleményt sötétségben.

A bíró szerint a Fed szabálytalanul járt el, amikor visszatartotta a Bloomberg hírszolgálat által kért információkat. Az azokat tartalmazó több száz oldalnyi dokumentumot öt napon belül át kell nyújtania a riportereknek a döntés szerint. A Fed nem közölte, hogy megfellebbezi-e az ellene hozott ítéletet.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!