"Keresetet nyújtunk be az alkotmánybíróságon az eurózóna tagállamai által nyújtott hitel ügyében" - jelentette ki a lapnak Joachim Starbatty, a Tübingeni Egyetem euroszkeptikus professzora, aki korábban az európai közös fizetőeszköz megtorpedózásával is próbálkozott. Starbatty megítélése szerint a segélycsomag megsérti a maastrichti szerződést, mert a hitel kamatai alacsonyabbak a görög értékpapírok piaci áránál. A professzor elmondta, hogy a kereset megfogalmazásában Wilhelm Hankel alkotmányjogász és több német tudós is segíti. Hankel 1998-ban az euró bevezetése elleni sikertelen jogi fellépésnek is részese volt.
A német alkotmánybíróság szóvivője nem kommentálta Starbatty kezdeményezését, mert a keresetet még nem kézbesítették a testületnek. Egy esetleges per esélyeit illetően a jogi szakértők eltérő véleményeket fogalmaztak meg, de nem zárták ki, hogy az alkotmánybíróság a törvényességi vizsgálat idejére felfüggesztheti a hitel folyósítását. Az eljárás várhatóan hónapokat vesz majd igénybe. A görög segélycsomaggal kapcsolatos kérdőjeleket tovább szaporítja, hogy a hitelt a német parlamentnek is jóvá kell hagynia.
MTI/Menedzsment Fórum