3p

Az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet már hétfőn engedélyezheti öt európai állam számára a hasmenésjárvány miatt június 2-án leállított oroszországi zöldségexport felújítását - mondta Gennagyij Onyiscsenko, a felügyelet vezetője, orosz tiszti főorvos az Interfax hírügynökségnek hétfőn.

Az érintett öt országként Dániát, Hollandiát, Lengyelországot, Németországot és Spanyolországot nevezte meg.

Az orosz hatóságok múlt szerdán állapodtak meg az Európai Unió illetékeseivel az orosz zöldségimport felújításának feltételeiről. Az unió tisztségviselői akkor igen derűlátóan nyilatkoztak az azonnali felújítás lehetőségéről, Onyiscsenko azonban lehűtötte a reményeket. A rögzített feltételek szerint ugyanis minden államnak okiratokat kell mellékelni a szállítmányokhoz, amelyek igazolják azok veszélytelen voltát, de ehhez előbb megfelelő űrlapot kell kidolgozni, és tájékoztatni kell az orosz felet arról, mely laboratóriumok illetékesek az igazolás kiállítására.

Onyiscsenko már akkor jelezte, hogy elsőként azok az országok szállíthatnak majd újra zöldséget Oroszországba, amelyek a tilalom bevezetése után szinte azonnal kétoldalú tárgyalásokat kezdtek Moszkvával.

A tiszti főorvos pénteken elmondta: a megállapodást követően mindössze öt ország jelölte ki az illetékes laboratóriumokat, és jelezte, hogy elfogadja Oroszország feltételeit.

Hétfőn reggel Onyiscsenko közölte, hogy a nap folyamán áttekintik az öt ország által benyújtott iratokat, ha nem merülnek fel újabb kérdések, tájékoztatják a vámosokat, és megindulhat az import.

Ugyanakkor hangsúlyozta: többen készpénznek vették az uniós illetékesek "alaptalan" nyilatkozatait, és már meg is indították szállítmányaikat, de a kamionok a határon állnak, és a vámosok nem fogják ezeket beengedni.

"Oroszországot nem kell zsarolni a határon elakadó kamionok elindításával. A vámosok nem fogják ezeket beengedni mindaddig, amíg a felügyelet nem ad rá engedélyt, márpedig ez még nem történt meg" - mondta a tiszti főorvos hétfőn.

Orosz szakértők egyébként arra gyanakszanak, hogy a hasmenésjárványt nem növényi, hanem állati eredetű kórokozó idézi elő, és ezzel kapcsolatban három német tartomány több üzeméből származó importra egyelőre tilalmat vezettek be a múlt héten.

Tavaly az Európai Unió zöldségexportjában az orosz szállítások 34 százalékot tettek ki, és a mintegy 21-22 milliárd dollár értékű orosz zöldségpiac negyedét fedték le. A teljes orosz zöldségfogyasztás mintegy fele származik importból.

A tilalom a várakozásokkal ellentétben nem vezetett hiányhoz, és az orosz kereskedelemnek nem okozott jelentős veszteségeket. Ezzel szemben a sajtó beszámolói szerint itt-ott átjutottak szállítmányok a határon, a már orosz raktárakban lévő európai zöldségek pedig több helyen átcsomagolva kerültek a polcokra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!