2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az emberek pénztárcáján is érezhető már a fellendülés Németországban, a szerdán megjelent adatok szerint a reálkereset 2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó havi keresete pedig 3.264 euró (874 ezer forint) volt.

Nominálisan 4,1 százalékkal haladta meg az átlagkereset 2011 első három hónapjában az egy évvel korábbit, ami minden eddiginél nagyobb növekedés. A fogyasztói árak azonban 2,1 százalékkal emelkedtek időközben, az infláció hatásától megtisztított emelkedés így 2,1 százalék, ami azonban elmarad az egy negyedévvel korábban, 2010 utolsó 3 hónapjában mért 2,3 százalékos növekedéstől.

A német statisztikai hivatal adatai szerint a legjobban fizető gazdasági ág az energetika volt, az ott dolgozók az idei első negyedévben átlagosan bruttó 4.322 eurót (1,157 millió forint) kerestek havonta a béren kívüli juttatások nélkül. A második a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt 4.315 euróval (1,152 millió forint), a harmadik pedig az informatika és kommunikáció területe 4.299 euróval (1,147 millió forint). A legkevesebbet a vendéglátásban lehetett keresni az I. negyedévben, az ágazati bruttó átlagfizetés a nemzetgazdasági átlagtól messze elmaradt, 1.951 euró (520 ezer forint) volt.

A reálkereset a nagy feltörekvő gazdaságok - elsősorban Kína - növekedésére sikeresen rákapcsolódott német gazdaság bővülésével párhuzamosan emelkedett. A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben a várakozásokat meghaladó mértékben, az előző három hónaphoz képest 1,5 százalékkal, éves összehasonlításban 4,9 százalékkal nőtt Németországban. Tavaly éves szinten 3,6 százalékkal nőtt a német GDP, a válságos 2009-ben végbement, minden korábbit meghaladó 4,7 százalékos visszaesés után.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!