2p

Az ország tönkretételével lenne egyenlő szakértők szerint, ha a Fidesz választási ígéretét betartva valóban visszaállítaná a szocpoltámogatást és a kedvezményes kamatozású lakáshitelezést, ezek az intézkedések már 2000-től megrendítették a költségvetést - írja keddi számában a Népszava.

A lapnak nyilatkozó Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója elmondta: a Fidesz hasonló intézkedései már 2000-től megrendítették a költségvetést. Az akkori kedvezményes hitelezés, illetve támogatási rendszer terheit a mai napig is viseli a költségvetés.

Inotai András felelőtlenségnek és betarthatatlannak tartja azt a fideszes ígéretet, amely szerint kormányra kerülése esetén a párt évi 40 ezer új lakás építését támogatja majd. Külföldi forrásokat ugyanis nem lehet és nem is célszerű a jelenlegi válságos világgazdasági helyzetben erre a célra fordítani. Hazai pénzeszközök pedig nem állnak rendelkezésre, csak akkor, ha a Fidesz adóemelést hajt végre, vagy elvonja a pénzt más szociális területekről - írja a lap.

A PM szakembere a Népszavának elmondta: az, hogy tavaly megszűnt a korábbi lakástámogatási rendszer, még abban az évben 20-30 milliárd forintos megtakarítást hozott a költségvetésnek. Ez a megtakarítás évről évre emelkedik. Idén 60-70, jövőre pedig már 70-80 milliárd forinttal könnyítené meg az államháztartás
kiadási oldalát.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!