A német kormány az eurótérség többi államával együtt alapvetően kész Görögország megsegítésére, ezt azonban szigorú feltételekhez kell kötni. Ezzel összefüggésben első helyen említette a takarékossági programot. Minderről a nap folyamán telefonon tárgyalt görög kollégájával, Jeórjiosz Papandreuval, aki tájékoztatta őt arról, hogy ezek a tárgyalások még néhány napot vesznek igénybe - közölte a kancellár.
Merkel utalt arra is: ha a megállapodás megszületik, az Európai Központi Banknak és a Nemzetközi Valutaalapnak úgy kell döntenie, hogy Görögország megsegítése, illetve maga a megállapodás valóban az euró megszilárdítását szolgálja. A Görögországnak nyújtandó segély mértékéről, illetve formájáról ezt követően születhet döntés - tette hozzá a kancellár, aki szerint mindezzel kapcsolatban ma még semmi fajta konkrétumot nem lehet mondani.
Angela Merkel azt ígérte, hogy minden lépésről tájékoztatni fogja a parlamenti pártok frakcióit. Egyben hangsúlyozta, hogy az említett feltételek teljesülése esetén a német szerepvállalás nem az adófizetők pénzéből, azaz nem a költségvetésből történik, hanem egy olyan hitelkonstrukcióval, amely az állami tulajdonban lévő KfW bank (Kreditanstalt für Wiederaufbau) égisze alatt történne.
A korábbi hírek arról szóltak, hogy a 30 milliárd euróra tervezett uniós segélycsomagból Németország idén 8,4 milliárd euróval venné ki a részét. A kancellár nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az euró, illetve az eurótérség stabilitása.
MTI/Menedzsment Fórum