2p

A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte Szijjártó Péter a KKM parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Az államtitkár csütörtökön utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni, miután a Nokia bezárja gyárát a városban.

A kormány emellett a Microsofttal szorosabbra fűzi a stratégiai megállapodásból fakadó együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország a vállalatcsoport szempontjából a jövőben egyre inkább kutatás-fejlesztési központnak számítson - tette hozzá.

Ennek jegyében megállapodtak arról, hogy a Nokia budapesti k+f központja felgyorsítja a 150 új mérnöki álláshely feltöltését.

Végül, mivel az érintett régióban több ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a munkavállalók pedig magas munkakultúrával rendelkeznek, képzési és átképzési munkaprogramot indítanak, amelyek lehetővé teszik a más ágazatokban történő elhelyezkedést - ismertette Szijjártó Péter.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!