2p

Június végén 642 vállalkozásnak volt 180 napon túl, folyamatosan, 100 millió forintot meghaladó adótartozása és 1905 magánszemélynek (egyéni vállalkozónak) 180 napon túl, folyamatosan, 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóslistái szerint.

A régebb óta tartozó cégek száma 166-tal - 35 százalékkal - emelkedett a március végi adatokhoz képest, míg a magánszemélyeké hárommal csökkent. A tartós adósok listái csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem lehet megtudni belőlük. Az adatok közzététele mégsem haszontalan, mert felhívják a gazdasági élet szereplőinek figyelmét arra, hogy a listán szereplőkkel való üzleteléskor nem árt az óvatosság.

A magánszemélyek tartozása a tízmilliós küszöbértékkel számolva 19 milliárd, a cégeké a 100 milliós küszöbbel 64,2 milliárd forint, a jogkövetkezményekkel együtt az APEH követelése az érintett körrel szemben legalább 166 milliárd forintra rúghat. Sok magánszemélynek, illetve cégnek azonban 10, illetve 100 millió forintnál jóval nagyobb a tartozása.

Az APEH a napokban tette közzé, hogy a második negyedévben két cégnél is 2 milliárd forint feletti adóhiányt állapított meg, további két társaság adóhiánya meghaladja az 1 milliárd, kilencé pedig az 500 millió forintot. A magánszemélyek körében jogerősen megállapított legnagyobb adóhiány mintegy 355 millió forint volt.

A jelenlegi céges listán szereplő 642 társaság közül egyébként 437 felszámolás, 9 pedig végelszámolás alatt áll, ami azt jelenti, hogy tőlük már nem sok bevételre számíthat az adóhatóság, tekintve, hogy a felszámolások befejeztével a hitelezői igények átlagosan 1-2 százaléka térül meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!