1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az eurózónában februárban becsült adatok szerint 1,2 százalékkal drágultak az árak az egy évvel ezelőttihez képest, szemben a januári 1,1 százalékos, és a múlt év decemberi 1,6 százalékos éves inflációval - jelentette az Eurostat hétfőn. Annak ellenére gyorsult valamelyest az infláció, hogy estek az energiaárak és tart a recesszió.

Az elemzők várakozásaikban 1,0 százalékra mérséklődő inflációra számítottak a mérséklődő üzemanyagárak, a gyengülő fogyasztói kereslet és a vállalati megszorítások alapján.

A februári infláció ennek ellenére alatta marad az Európai Központi Bank (EKB) által elfogadhatónak tekintett évi 2 százaléktól.

Számos szakértő még az Eurostat becslésének közzététele előtt azt jósolta, hogy az EKB e heti kamatdöntő tanácskozásán 50 bázisponttal csökkenteni fogja az október óta 2 százalékon álló irányadó kamatot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!