3p

A növekedési hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakaszában az idén eddig 4600 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vett igénybe finanszírozást mintegy 125 milliárd forint összegben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

A tájékoztatás szerint ezzel a program korábbi szakaszaival együtt több mint 33 ezer kis- és középvállalkozás (kkv) jutott hitelhez. Az MNB 2016 elején a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő növekedéstámogató program (ntp) részeként indította el az növekedési hitelprogram harmadik, kivezető szakaszát, amelynek két pillérében 2016 végéig van lehetőség - kizárólag beruházásokat finanszírozó - hitelszerződések megkötésére.

A jegybank közleménye szerint a program harmadik szakaszában - 2016. január 1-től július 1-jéig - a részt vevő hitelintézetek 125 milliárd forint összegű szerződésről közöltek adatot, ami 5850 ügylethez és 4615 vállalkozáshoz kapcsolódott. Ebből 100,8 milliárd a forintfinanszírozást lehetővé tevő I. pillérhez kötődik, míg 24,3 milliárd forintnyi hitelt devizában nyújtottak a hitelintézetek a II. pillér keretében a természetes fedezettel rendelkező kkv-k számára.

Az MNB szerint 2016 második félévében a növekedési hitelprogram gyorsuló kihasználására lehet számítani, ebben segíthet az EU-s támogatások gyorsuló lehívása, a földhitelprogram felfutása, valamint a nhp devizapilléréhez kapcsolódó banki termékfejlesztések befejeződése. A program eddigi három szakaszában, 2013 júniusa óta több mint 33 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz, 2251 milliárd forint összegben.

Az MNB közölte, hogy az I. pillér igénybevétele júniusban átlépte a terméktájékoztatóban szereplő 60 milliárd forintos küszöböt, mostantól minden naptári hónap első keddi munkanapján közzéteszik a keretösszeg kihasználtságának aktuális mértékét. Az MNB közleményében emlékeztet, hogy a monetáris tanács június 7-én az I. pillér eredetileg 300 milliárd forintos keretösszegének 100 milliárd forinttal való megemeléséről döntött.

A rekord alacsony szintű alapkamat tartós fenntartása mellett ezzel is elő kívánja segíteni, hogy biztosan megvalósuljon a kkv-hitelállomány idei évre várt 5-10 százalékos bővülése, ami a reálgazdaság megfelelő növekedéséhez szükséges - közölte az MNB. Hozzátették, a hitelintézetek közti allokációjára - a bankszövetség kérését szem előtt tartva - oly módon kerül sor, hogy a kkv-hitelezés iránti elkötelezettségüket mutató, de már szűkülő kerettel rendelkező hitelintézetek minél nagyobb teret kaphassanak tevékenységük folytatásához.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!