2p

Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki a kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.

Július végéig mintegy 16 százalékkal többet, 43 milliárd forintot költöttek az OTP SZÉP-kártyások, mint tavaly az első hét hónapban. Az összeg több mint egyharmadát, mintegy 16,5 milliárd forintot a nyári hónapokban költötte el a több mint egymillió ötvenezer kártyabirtokos, akik az elfogadóhelyek számának folyamatos növekedésével már több mint 53 ezer felhasználási lehetőség közül választhatnak - közölték. A bank adatai szerint az augusztus minden évben kiemelkedő hónap volt, várhatóan idén is így lesz.

Az MKB SZÉP-kártyákkal az idén 7,8 milliárd forintot költöttek július végéig. A felhasználás aránya nem változott az előző évhez képest: szállásra az összeg 19 százalékát, vendéglátásra 68 százalékát, szabadidő alszámláról 13 százalékát költötték. Az adatok egyértelműen tükrözik, hogy a munkáltatók és a munkavállalók körében egyaránt a vendéglátás alszámla a legközkedveltebb. Kiemelik: míg a május végéig eltelt 5 hónapban a kártyabirtokosok 5 milliárd forintot költöttek el, addig júniusban és júliusban már 2,8 milliárdot fizettek ki a kártyákkal. Július végére már több mint 178 ezer MKB SZÉP-kártyabirokos kapott 9 milliárd forint munkáltatói támogatást, az arányok a tavalyihoz hasonlóak: szállásra 21 százalékát, vendéglátásra 66 százalékát, a szabadidőre 13 százalékát fizették be a munkáltatók.

A K&H SZÉP-kártya tulajdonosok 2015 azonos időszakához képest idén az első hét hónapban 14 százalékkal többet, 5,189 milliárd forintot költöttek. A szálláshely alszámla költései 13 százalékkal, a vendéglátásé 15 százalékkal, a szabadidőé pedig 9 százalékkal nőttek - közölte a bank.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!