1p

Olcsóbb kiszállni a hitelekből, miután a múlt hónaptól hatályos a "fogyasztónak nyújtott hitelről" szóló jogszabály - írta a Világgazdaság.

A lap keddi számában összehasonlította több bank feltételeit, és megállapította, hogy bár drasztikusan csökkentek a hitelintézetek által felszámított előtörlesztési díjak, több piaci szereplő is a jogszabály által megengedett maximális mértéket vezette be.

A törvény rendelékezései szerint a jelzáloghiteleknél is a tőketartozás legfeljebb 2,5 százalékát kérhetik el a bankok pluszköltségeik fedezésére, de csak akkor, ha jelzáloglevéllel fedezett a kölcsön, és a kamatperióduson belül törlesztene az ügyfél. A többi jelzáloghitelnél 2 százalék, az egyéb hiteleknél 0,5 százalék a korlát - idézi fel a lap a jogszabályi feltételeket.

Megállapítják ugyanakkor, hogy az új díjtételek csak a márciustól felvett hitelekre vonatkoznak, ezért a díjcsökkenés valószínűleg nem mérsékli majd drasztikusan a bankok ebből származó bevételeit a közeljövőben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!