3p

Soha annyi céget nem számoltak még fel egy hónap alatt, mint szeptemberben, az 1.914 felszámolás 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten csütörtökön.

A közlemény szerint a sok új eljárás megindításában közrejátszhatott az is, hogy a cégbíróságok feldolgozták az augusztusi ügyhátralékot.

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatóját, aki szerint azonban csupán a bíróságok munkarendjével nem lehet megmagyarázni a tovagyűrűző válságot.

Kifejtette, a katasztrofális helyzet mögött a kis- és közepes vállalati szektor likviditási pozíciójának további romlása áll. Ezt alátámasztja az is, hogy a legutolsó negyedévben gyorsuló ütemben nőtt a felszámolásra jutó cégek száma. Az első három negyedévben összesen 13.404 cég jutott erre a sorsra, ami 21 százalékkal több mint a megelőző év azonos időszakában volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés.

Az Opten adatbázisa szerint a megelőző év azonos időszakához képest jelentősen nőtt azoknak a cégeknek a száma is, amelyeket saját tulajdonosaik ítéltek bezárásra. A szeptemberben indított 1.133 végelszámolás 33 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket, míg az első három negyedévben bezárt 10.856 cég 11 százalékkal több mint 2009 első kilenc hónapjában volt.

Szeptember ezen a téren is kiugró adatot hozott, és itt is megfigyelhető a gyorsuló növekedés, hiszen míg félévkor 8,5 százalékos volt a növekedés, addig a tempó a harmadik negyedév végére 11,6 százalékra kúszott fel.

Csorbai Hajnalka szerint ez nem feltétlenül rossz ennyi felszámolás mellett. A baj sokkal inkább az, hogy a végelszámolások 20 százaléka végül felszámolási eljárásba fordul át.

A közlemény szerint szeptemberben kiemelkedően sok, 4.127 céget alapítottak, s ez sem magyarázható pusztán a bírósági munka felgyorsulásával. Az új cégek száma ugyanis augusztusban is gyorsan nőtt, az előző év azonos időszakához viszonyított növekedés viszont már meghaladja az 50 százalékot.

Az igazgató szerint ez komoly probléma. Gazdaságilag ugyanis nem reális, hogy a jelenlegi pesszimista hangulatban ilyen sokan gondolják úgy, hogy pont most érdemes vállalkozásba fogniuk.

Az igazgató úgy véli, a megugrás mögött jellemzően három ok állhat: a munkanélküliség elől elkeseredettségükben vállalkozásba menekülők, a magánszemélyek vagy családok "adóoptimalizálása", valamint az üzletszerűen adósságokat hátrahagyó vállalkozók újbóli próbálkozásai.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!