3p

A miniszterelnök vejének cége 2015-ben is szép számmal nyeri a közbeszerzéseket, így nem valószínű, hogy a családnál hónap végére elfogy a kosztpénz.

Az Orbán Viktor vejének érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt. csak az idén 3,2 milliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket, és még csak szűk 2,5 hónap telt el az évből. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a cég 2010 eleje óta 42 közbeszerzésen győzedelmeskedett, ezek közül 39-en önállóan, 3-on pedig egy konzorcium tagjaként. A szerződések összértéke meghaladja a 9,7 milliárd forintot.

A közbeszerzési értesítő szerint Tiborcz cégének első nagyobb megrendelése még 2010 elején érkezett, az akkor még ES Holding Zrt. néven futó vállalkozás, a korábban Lázár János vezette Hódmezővásárhelyen korszerűsítette a közvilágítást 567 millió forintért. A 2009. augusztus 6-án alakult cég vélhetően ennek a megrendelésnek köszönheti, hogy az első évi 8,4 milliós bevételét a második beszámolója szerint 686 millióra tudta növelni, nyeresége pedig 94,2 millió forint lett.

2011-ben még jobban ment a szekér, ugyanis a cég a Csongrád Megyei Önkormányzat 6 oktatási intézményének energetikai korszerűsítését is elvégezhette összesen 259,2 millió forintért, de épített napcellás rendszert Budaörsön 21,4 millióért és naperőművet Újszilváson 472,9-ért. Ugyancsak ebben az évben bízta meg őket Szolnok és Kaposvár a közvilágítás fejlesztésével 17,1, valamint 107,6 millióért, illetve még befutott a Szegedi Tudományegyetem 625 milliós megbízása egy napelemes rendszer kiépítésére. A közbeszerzések összértéke 1,55 milliárd forint volt, míg a cég bevétele elérte a 2,77 milliárdot, nyeresége pedig a 105 milliót. Ebből 100 milliót osztalékként ki is vettek.

2012-ben mindössze két közbeszerzés szerepel a cég neve alatt: Siófok közvilágításának korszerűsítése 250 millióért és a Szolnoki Főiskola hőszivattyús projektje 125,8-ért. A kevés "közösségi munka" ellenére bevételük 2012-ben újabb csúcsra tört és meghaladta a 3 milliárd forintot, míg a 201 milliós nyereségből 200 milliós osztalékot ki is tudott venni. Természetesen az adott évben megnyert munkák bevételei nem feltétlenül akkor jelennek meg.

2013-ban szintén két közbeszerzést vitt el a cég, ráadásul az egyiket konzorciumban. A várpalotai épületenergetikai felújítás és a Honvédelmi Minisztérium polikristályos napelemes rendszere összesen 609 milliót hozott. A bevétel tekintetében ugyanakkor komoly visszaesés mutatkozott, „mindössze” 1,29 milliárd lett, és nyeresége is csak 21,4 milliót tett ki. Ebből nem vettek ki osztalékot.

A 2014-es pénzügyi adatokra még várnunk kell májusig, azonban nem valószínű, hogy csökkenne az összeg, hiszen csak a közbeszerzések összértéke 3,4 milliárd forint volt. Tavaly sok önkormányzat döntött úgy, hogy korszerűsíti a közvilágítási hálózatát és ebben az ELIOS Zrt. volt a legjobb partner. De ebben az évben kóstolhattak bele a stadionok világába is, hiszen a dunaújvárosi aréna pályavilágítását is ők szerelhették. Emellett az Óbudai Egyetem 3 különböző ingatlanában építhettek fotovoltatikus rendszereket.

Az idén tovább folytatódott a széria és bár a közbeszerzési értesítőben még nem jelent meg, a cég a váci önkormányzattól is számíthat egy jó fél milliárdos megrendelésre - erről a település alpolgármestere tájékoztatta az MTI-t.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!