3p

A munkabeszüntetés előkészítése azonban nem áll le.

A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg - értesült az mfor.

Ebben a kormányfő arról tájékoztatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetét (MKKSZ), hogy a kapcsolattartással Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárt (aki nem azonos a kormányszóvivővel) bízta meg.

Az MKKSZ július 17-re - egy hétfői napra  - időzíti a munkabeszüntetést, amennyiben a kormány nem teljesíti a bérköveteléseiket. A követelés lényege, hogy a bérek három év alatt 50 százalékkal emelkedjenek.

A szakszervezet szerint több mint 260 ezer ember dolgozik a közszolgálatban, akiknek a nettó keresete nem emelkedett idén. Jó részüknél ráadásul 2008 óta ez a helyzet. A fizetések javulását ígérő életpálya-program indulását pedig késlelteti a kormány, 2018 elejéhez képest egy évvel később kerülhet erre sor.

Mivel az érdekképviselet tárgyalási kezdeményezései eredménytelenek voltak, utolsó eszközként meghirdették a sztrájkot, amihez kezdettől fogva csatlakoztak a Magyar Államkincstár dolgozói. Erre azt mondta Lázár János az egyik kormányinfón, hogy "minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem", illetve "jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e".

Lázár János belép 

A miniszter szerint ugyanis az államigazgatásnak vannak olyan területei, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatot jelentene egy munkabeszüntetés. Ezért Lázár utlimátumnak tekinti a sztrájkfelhívást.

A sztrájkra készülők azonban állítják, a törvények betartásával igenis joguk van a munkabeszüntetésre, ami nem fogja akadályozni az állam pénzügyeinek intézését.

Mivel az üzengetéseknél megrekedt a folyamat, az MKKSZ levelet írt a miniszterelnöknek, a segítségét kérve. A levelet elküldték továbbá Lázár Jánosnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek és Pintér Sándor belügyminiszternek is.

Válasz végül a kormányfőtől jött pár nappal ezelőtt. Az MKKSZ-nél úgy látják, valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra.

Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Vagyis a tervezett sztrájk előtti péntekre.

Ugyanakkor az örömük nem lehet teljes, mert az ajánlat egyelőre csak szóban létezik, írásos nyoma még nincs. S nem a szakszervezet által lefedett teljes közszolgálati körre vonatkozik, hanem csak egy részterületre. Mindenesetre ez is több a semminél.

Az MKKSZ tudomásunk szerint egy konkrét törvénytervezettel készül az érdekegyeztető fórum ülésére. Vissza akarják állítani a közszolgálatban dolgozók napját, amelyet egészen 2017-ig minden július elsején munkaszünettel egybekötve ünnepeltek meg. Tavaly azonban eltörölték, Lázár János egyenesen perverz szocialista hagyatéknak tartotta. A szakszervezet azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legyen megint munkaszüneti nap július első napja.

Ma tehát úgy tűnik, hogy mégis tárgyalóasztalhoz ülhetnek a felek, és az sem kizárt, hogy már 2018-tól elindul a béremeléssel járó kormányzati program, legalábbis részben. Az MKKSZ mindezzel együtt nem áll le a sztrájk előkészítésével, s ha július 17-ig nem születik értékelhető megállapodás, akkor két órára felfüggesztik a munkát.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!