4p

A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.

A magyar gazdaság az elmúlt fél évben majdnem 4 százalékkal bővült, ami önmagában is szép eredmény, különösen válság idején, de ennél fontosabb a tendencia - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor szerint ez egy bátorító üzenet: volt értelme annak a munkának, amit az elmúlt években elvégeztünk. Minden rendszer átalakításnak, különösen ha egyszerre alakítunk át politikát, társadalmat és gazdaságot, megvan az átállási költsége és megvan az időigénye - fogalmazott.

A kormányfő fontos lépésnek nevezte az áremelkedések megfékezését, a devizahitelesek megsegítését, valamint azt, hogy nagyobb támogatásra számíthatnak a magyar kis- és közepes vállalkozások. Elmondta: az előttünk álló hat és fél, hét évben, a szükséges önerőt és a kormánytól, az Európai Unión keresztül megkapható forrásokat összesítve, mintegy 12 ezer milliárd forintos fejlesztést hajt végre Magyarország. Hozzátette, nem emlékezik arra, hogy lett volna ilyen nagyságrendű gazdaságfejlesztési forrása az országnak.

A miniszterelnök közölte: a kis- és közepes vállalkozások számára jó hír, hogy ennek az összegnek a 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Kifejtette, újraszabályozzák a kis- és középvállalkozások jogi kategóriáit, ami lehetőséget teremt majd arra, hogy például az Univer, amelyik európai nézőpontból tekintve nem minősül nagyvállalatnak, szintén jelentős fejlesztésekhez juthasson majd.

Orbán Viktor szerint az Univerre példaként kell tekinteni, mert nemcsak visszavette a külföldi kézbe került kecskeméti konzervgyárat, hanem jobban is tudja működtetni, mint ahogyan a korábbi külföldi tulajdonosai tették. Mi lehetne egy kormányprogramnak ennél központibb eleme, mint az a bátorság, tudás, képesség, mint amiről önök tanúbizonyságot tettek - fogalmazott a miniszterelnök. Beszéde végén azt kívánta az Univernek, valamint a város mostani és leendő vezetőinek, hogy tartsák fenn azt az együttműködést, azt a szövetséget, amit az elmúlt években sikerült kialakítaniuk. Ha a város és az itteni cégek összefognak, akkor a kormány örömmel és jelentős erőkkel társul majd ehhez a szövetséghez - fűzte hozzá.

Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója elmondta: az élelmiszeripari termékek gyártásával és kereskedelemmel foglalkozó cégcsoport 11 milliárd forint nettó vagyonnal rendelkezik, mintegy 1500 dolgozót alkalmaz, továbbá több mint 500 őstermelőnek biztosít megélhetést.

A holdingként működő, száz százalékban magyar tulajdonban lévő kecskeméti vállalkozás az elmúlt 5 évben 7,2 milliárd forintot fordított fejlesztésre. Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója a cég életében kiemelkedőnek nevezte a beruházást, mert a 3,5 milliárd forintos fejlesztés révén megháromszorozta eddigi 25 ezer tonnás nyers paradicsomfeldolgozó-kapacitását, s egyben megvalósult a kecskeméti paradicsomfeldolgozó-üzem teljes műszaki, építészeti és energetikai rekonstrukciója.

A kevesebb mint egy év alatt megvalósuló beruházás eredményeként a vállalatnak évente 70-75 ezer tonna nyers paradicsom feldolgozására lesz lehetősége. Idén mintegy 40 ezer tonna alapanyagból készül sűrített paradicsom, ami a tavalyi év mennyiségének a duplája. Az üzem másik részében alakították ki a magas gyümölcstartalmú lekvárgyártás technológiáját.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a megyei jogú városok közül elsőként, 2007-ben a helyi iparűzési adó fokozatos csökkentésébe kezdtek. Négy év alatt a korábbi 2 százalékról 1,6 százalékra vitték le.

A koncepciót eredményesnek nevezte, mert nőtt a vállalkozások száma, és nőtt az adóbevételünk is, ez a trend pedig azóta is folytatódik. Közölte: 2008 óta több mint 6 milliárd forintot hagytak a vállalkozásoknál, amelyek ez idő alatt 6 ezer új munkahelyet hoztak létre a városban. Hozzátette: a mai beruházással együtt több mint 300 milliárd forint értékű beruházás valósult meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!