3p

A magyar gyógyszeripar túlélte a történelem viharait, és ma is Magyarország egyik legsikeresebb védjegye a világban, a kormány pedig mindent meg fog tenni azért, hogy az ország gyógyszergyártása továbbra a világ élvonalába tartozzon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Gödöllőn, a Teva Magyarország új központjának átadásán. Az üzemben steril készítményeket - így többek között infúziókat és injekciókat - állítanak majd elő.

"A magyar gazdaság is küzd néhány betegséggel, de minden ilyen beruházás, így a Teva újabb üzeme is gyógyírként járul hozzá egy jobban működő magyar gazdasághoz" - fogalmazott a kormányfő, rámutatva, hogy bár a Teva külföldi tulajdonosok kezében van, mégis "része maradt a magyar életnek". A kabinet kész a további együttműködésre a Tevával, legyen szó fejlesztésekről, beruházásokról - jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, a Teva a magyar embereknek is stratégiai partnere, mert ma minden hetedik magyar beteg Teva-gyógyszernek köszönheti gyógyulását. A gyógyszergyár példája azért is fontos - folytatta -, mert a jövő iparpolitikájának egy jelentős körülményére hívja fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy "nekünk kevés nyersanyagból kell sikeres iparágakat teremtenünk", ehhez pedig jól képzett szakemberekre, jól szervezett üzemekre van szükség, mint amilyen a Teva is.

"Mi, magyarok szövetségesünknek tekintünk minden olyan embert, aki a beruházásaival, a barátságával lehetőséget ad a magyaroknak arra, hogy bebizonyítsák, többre képesek annál, mint amit ma gondolnak magukról" - mondta Orbán Viktor, aki szerint a Teva vezetője ilyen ember.

Szavait azzal zárta, különösen figyelemre méltó egy olyan időszakban gyárat alapítani, amikor Európából rendre gyárbezárásokról érkeznek hírek. Ez a beruházás egyszerre szolgálja a beruházók profitszempontjait, valamint dolgozói és az egész magyar nemzetgazdaság érdekét - mondta a miniszterelnök.

Jeremy Levin, a Teva globális vezérigazgatója köszöntőjében a cég betegek iránti elkötelezettségéről beszélt. A Teva ugyanis kötött egy szerződést a betegekkel, ennek pedig az az alapja, hogy minden egyes gyógyszerünk a legmagasabb minőségi követelményeknek felel meg - mondta. Kijelentette: "szilárdan hiszünk a magyar emberekben és a magyar gazdaságban".

Kaszás Mihály, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a sterilcentrumot a legmodernebb technológiával szerelték fel. A 22 milliárd forintos beruházással egy 15 ezer négyzetméter alapterületű gyáregység épült fel, és 263 új munkahely jött létre - fejtette ki, hozzátéve, hogy "a velünk dolgozó beszállítóknak is biztos hátteret tudunk nyújtani".

Gödöllő polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Teva új üzemének köszönhetően egy hatalmas beruházással gazdagodik a város. Az egész fejlesztést a profizmus jellemezte - emelte ki Gémesi György.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete az Izrael és Magyarország közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. "Büszke vagyok rá, hogy több mint tízezer magyar állampolgár dolgozik a Tevával vagy a Tevának" - mondta.

A most átadott gödöllői egységben olyan stratégiai fontosságú onkológiai készítmények gyártása is elindul, amelyek korábban Európa-szerte hiánycikknek számítottak.

A Teva Magyarország Zrt. az izraeli Teva gyógyszeripari csoport, a világ vezető generikus gyógyszergyártójának tagja és a cégcsoport európai központja. A Teva 1993-ban kezdte meg magyarországi működését, kezdetben gyógyszerforgalmazóként. A debreceni Biogal gyógyszergyárat 1995-ben, a gödöllői Humán cégcsoportot pedig 2000-ben vásárolta meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!