2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Délután öt órától újabb tüntetést tart az Oktatási Szabadságot csoport, amely az eddigi két CEU mellett kiálló demonstrációkat is szervezte. A várakozásokon felüli tömeg lehet az eseményen, amelynek a helyszínét is meg kellett változtatni emiatt.

Az első, múlt vasárnapi eseményen körülbelül 10 ezren lehettek a Kossuth téren, a lex CEU elfogadása után nagyjából fele ennyi ember jött össze a Nádor utcában. Azonban a mai tüntetés iránt
 
több mint 21 ezren érdeklődnek Facebookon és több mint 17 ezren jelezték, hogy ott lesznek. Így 20-30 ezres tömegre lehet számítani.

A szervezőket is meglepte, hogy ennyire sokan mennének tüntetni, ezért szombaton módosítani kellett a gyülekező helyszínét, ami eredetileg a Clark Ádám tér lett volna, de végül a Várker Bazár előtt lesz a találkozási pont. Innen vonul majd át a tömeg a Kossuth térre. 

A gyülekezés 16.30-tól lesz, hogy 17 órától el tudjon indulni a tiltakozó tömeg.

A CEU színe kék, így a szervezők azt kérik, ha lehet, mindenki valamilyen kék színű ruhában jöjjön, de hozzáteszik, hogy lehet hozni nemzeti színű zászlót és saját készítésű transzparenst is.

A tüntetéssel Áder János államfőt próbálják rávenni arra, ne írja alá a kedden elfogadott törvényt. A köztársasági elnöknek hétfőig van lehetősége elküldeni az Alkotmánybíróságnak a lex CEU-t.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!