3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Új életet kezdhetnek, tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok a kormány adósságkonszolidációs programja után - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő elmondta, a kormány tavaly év végéig rendezte az 5 ezernél kevesebb lakosú települések adósságát, a héten pedig az ennél nagyobbak adósságának 40-70 százalékos átvállalásáról döntött, így most új alapról kezdhetik meg a jövő építését.

Az önkormányzatoknak 2010 végére 1247 milliárd forintnyi adósságuk gyűlt össze, továbbá 136 milliárd forint volt a lejárt szállítói tartozásuk - ismertette Pintér Sándor. Azt mondta, hogy a jelentős adósság részben azért halmozódott fel, mert az önkormányzatokról szóló 1990. évi törvény egy idő után már nem tudta követni a társadalmi változásokat, részben pedig azért, mert sok település nem vette figyelembe saját anyagi lehetőségeit, és "tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért". Kitért arra is, hogy bár a kormány 2011-ben 189 milliárd forintnyi támogatást, valamint további jelentős forrásokat adott az önkormányzatoknak, mégsem csökkent jelentősen az adósságállományuk, ezért döntöttek végül a települések adósságának rendezéséről.

Az állam az 5 ezer lakosúnál kisebb 1710 településnek összességében 74 milliárd forintnyi adósságát vállalta át - mondta a belügyminiszter, jelezve, ez 50 milliárd forint, 94 millió svájci frank és 2,9 millió euró tartozást jelentett. Hozzátette: 278 ötezer lakosúnál nagyobb település önkormányzatát vonták be a konszolidációba, és ez összesen 1033 milliárd forintnyi adósság átvállalását jelentette. A nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter 610 milliárd forintra tett javaslatot, ám végül a kormány 685 milliárdos adósságot vett át a nagyobb települések önkormányzataitól. Pintér Sándor közölte, hogy az állam a főváros adósságának 60 százalékát veszi át. Hozzátette ugyanakkor: "nem biztos, hogy ez száz százalékig így következik be", mert a kormányfő és a főpolgármester még tárgyalni fog a város gazdasági helyzetéről.

A belügyminiszter jelezte azt is, hogy az 5 ezernél kevesebb lakosú települések önkormányzatai közül 14-gyel még tárgyalnak, mert ezeken a településeken olyan befektetésekre költöttek, amelyekből később ki tudják gazdálkodni az adósságot. Jelezte azt is: négy önkormányzat adósságrendezési eljárás alatt áll, és amíg az nem ért véget, nem tárgyalnak velük az adósságátvállalásról. 57 önkormányzatot pedig azért nem konszolidáltak, mert a tőketartozásuk már "nulla". Pintér Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy 1160 olyan önkormányzatot találtak, amelyek "a jó gazda gondosságával kezelték a közös pénzt", ezek szavai szerint a későbbiekben számíthatnak a kormány elismerésére, és várhatóan "előnyhöz" juttatják őket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!